A településfejlesztés megvalósításának gyakorlata és annak bemutatása 2007-2013 között Kehidakustány község példáján keresztül

Targuba Enikő (2015) A településfejlesztés megvalósításának gyakorlata és annak bemutatása 2007-2013 között Kehidakustány község példáján keresztül. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of targuba_enikő_2015maj_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
targuba_enikő_2015maj_publikus.pdf

Download (1MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom megírására a szomszédos település Kehidakustány iránti személyes kötődésem, illetve szakmai érdeklődésem ösztönzött. A XXI. században a településfejlesztés fogalma jelentősen felértékelődött. A kistelepülések egymással folytatott versengésük során törekednek a lehető legmagasabb fejlettségi szint elérésére. Minden település számára elengedhetetlenül fontos a fejlődés. Hiszen egy fejlett településen, ahol több munka-, szórakozás-, kulturális-, sportolási- és egyéb lehetőség is biztosított, hozzájárul a település népességmegtartó erejének erősödéséhez. A fiatalok szívesebben maradnak a településen, emellett a befektetni vágyók egy fejlett településen szívesebben alapítanak új cégeket, hozzájárulva a települések tőkevonzó képességének erősödéséhez. Szakdolgozatom célja: a település jelenlegi helyzetének feltárása; a település fő bevételi forrását biztosító Kehida Termál jelentőségének bemutatása, és a településre kifejtett hatásának vizsgálata; valamint a szomszédos Zala Springs projekt pozitív/negatív hatásának elemzése és az esetleges fejlesztési irányok meghatározása a lakosság, illetve három választott vezető személy véleménye alapján. Ezen kívül, céljaim közé sorolandó a településre irányuló fejlesztési javaslatok összegzése, az elvégzett kutatási módszerek és saját elképzeléseim alapján. A település jelenlegi helyzetének feltárását, egy általam készített SWOT - elemzés elkészítésével végeztem. Tanulmányom hivatásbeli megalapozottága, valamint a témában való jártasság megkönnyítése érdekében, számos szakirodalmi forrást tanulmányoztam szekunder kutatásom keretében. Célkitűzéseim megvalósításához primer kutatást végeztem, amelyen belül kvalitatív és kvantitatív technikát is alkalmaztam. A kvalitatív technikán belül mélyinterjús megkérdezés módszerével három, a település fejlődéséhez kapcsolódó személyt véleményét mértem fel. A mélyinterjúk célja a település fejlettségi szintjének meghatározása; a turisták vonzásának növeléséhez szükséges eszközök, módszerek megnevezése; a Kehida Termál jelentőségének bemutatása; a Zala Springs beruházás települést befolyásoló hatásának értékelése; valamint a vezetők jövőbeli fejlesztési elképzeléseinek meghatározása volt. A kérdőíves megkérdezés módszerének köszönhetően olyan adatokat gyűjtöttem össze, melyek könnyen hasznosíthatóak, számszerűsíthetőek, alkalmasak különböző statisztikai mutatók kiszámítására. A kérdőívet a mintának (két rétegű rétegzett minta) megfelelően 100 fővel töltettem ki. A kérdőív kifejezetten zárt típusú kérdésekből tevődött össze, amelyek felmérték a kitöltők alapadatait. Ezen kívül túlnyomóan téma specifikus kérdéseket alkalmaztam, amelyek kitértek a lakosság tájékozottságára, a településhez való viszonyára, emellett felmérték az aktuális helyzetet, a település munkakörülményére vonatkozó jellemzőket valamint a megkérdezettek jövőbeli elképzeléseit is. Ismereteim alapján úgy látom, hogy a településfejlesztés egyik fő célja, a lakosság életminőségének a javítása, így fontosnak tartom, hogy primer kutatás elvégzésével felmérjem a lakosság véleményét a településfejlesztés vonatkozásában. Ezért dolgozatom jelentős részét képezi, a lakosok elégedettségének a feltérképezése Kehidakustány település eddig elért fejlesztéseivel kapcsolatban, valamint a jövőbeli igények megfogalmazása. Dolgozatom zárásaként szekunder és primer kutatási eredményeim és személyes tapasztalataim alapján saját elképzeléseimet mutattam be három csoportra bontva (infrastrukturális jellegű; turisztikai jellegű; és az lakosság komfort érzetét célzó fejlesztési javaslatok), amelyek kihatnak mind az önkormányzat működésére, mind a település lakosainak jólétére.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Szak

közszolgálati

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Lambertné Katona Mónika
NEM RÉSZLETEZETT
egyetemi adjunktus

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: településfejlesztés, Kehidakustány (Zala), fejlesztési javaslatok, SWOT-elemzés, primer kutatás, helyi önkormányzat - települési önkormányzat
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 65 nem található.
Dátum: 19 Máj 2015 09:40
Utolsó módosítás: 14 Jún 2021 18:52
URI: https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/3017

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet