A vasárnapi zárva tartás jogi szabályozásának hatás a magyar gazdaságra

Kondor Krisztián (2016) A vasárnapi zárva tartás jogi szabályozásának hatás a magyar gazdaságra. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kondor_krisztián_2016jún_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
kondor_krisztián_2016jún_publikus.pdf

Download (1MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Az elmúlt néhány évben magam is aktív szereplője voltam a magyar gazdasági életnek, ezért döntöttem úgy, hogy a gazdaságnak ezt a szegmensét érintő témát választok a szakdolgozatomhoz, hiszen amikor felmerült a vasárnapi boltzár aktualitása, az egyik legvitatottabb téma volt a hétköznapokon. A dolgozatom elején bemutatom a magyar gazdaság helyzetének alakulását a 2000-es évek közepétől napjainkig. Itt kitérek az Európai Unióhoz való csatlakozás óta történt gazdasági változásokra, valamint bemutatom a munkanélküliség hatását a magyar gazdaságra. Ezt követően felvázolom a foglalkoztatottság alakulására 2016. év első negyedévében. A 2005 évi CLXIV., a 2014. évi CII, valamint a 2016. évi új kormányrendeletet segítségül hívva bemutatom az eltörölt és az új rendeletet. Felvetek néhány kérdést a rendelet bevezetésének lehetséges okairól, mint például hogy a rendelet a kisvállalkozások megsegítésére irányult, az emberek pihenését szolgálta vagy a multinacionális vállaltok háttérbe szorítása miatt vezették be, valamint kitérek arra is, hogy mi vezethetett a vasárnapi zárva tartás eltörléséhez. Mindezeket hipotézisek felvázolásával állítom. Ezt követően bemutatom a vasárnapi zárva tartás hatását a gazdaság egyes szereplőire lebontva. Ismertetem a rendelet hatását nemzetközi viszonylatban is. Mélyinterjúk segítségével bemutatom a multinacionális vállalatok és a kiskereskedelmi szektor forgalmának alakulását, valamint azt, hogy milyen módon tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. 2015.03.22-e (2016.04.15-ig volt hatályban) volt az első olyan vasárnap, amikor az üzletek nem a nemzeti ünnep, hanem a kormány döntése miatt maradtak zárva. Ebben a részben felvázolom a vásárlói reakciókat, bemutatom, ki hogyan reagált arra, hogy nem tudott vásárolni a hét utolsó napján. Az emberek véleményét a hatályon kívül helyezett törvénnyel kapcsolatban kérdőív segítségével vizsgáltam, melyben ismertetem az általános vásárlói szokásokat, felvetem a lehetséges elbocsátások kérdéseit. A továbbiakban a vásárlási szokásokat mérlegelem, majd összegzem a kapott eredményeket a multinacionális vállalatok, a kiskereskedők és a lakosság szemszögéből nézve. A végén levonom a következtetéseket, ismertetem a felállított hipotézisek eredményeit. Mindezek alapján igazolható, hogy a rendelete segítette a kisvállalkozások fejlődését, szolgálta az emberek pihenését, ugyanakkor nem tudta háttérbe szorítani a multinacionális vállalatokat és a vásárlói elégedetlenség vezethetett oda, hogy végül módosításokkal ugyan, de eltörölték a törvényt.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

KÖZGAZDASÁGI ÉS MÓDSZERTANI INTÉZETI OSZTÁLY

Szak

gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Szekeres Diána, Dr.
NEM RÉSZLETEZETT
óraadó

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: kormányrendelet, zárva tartás, gazdasági elemzés, hipotézis, üzletek, kereskedelem, jogi szabályozás - jogszabály, hatás - hatásvizsgálat - hatáselemzés, vasárnapi boltzár, gazdasági hatás
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 09 Jún 2016 08:13
Utolsó módosítás: 05 Júl 2022 12:48
URI: https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/7524

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet