Logisztikai problémákat megoldó program és a szerzői jog kapcsolata

Cziráki Krisztián (2016) Logisztikai problémákat megoldó program és a szerzői jog kapcsolata. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of cziráki_krisztián_2016jan_publikus.zip] Archive (ZIP)
cziráki_krisztián_2016jan_publikus.zip

Download (10MB)

Absztrakt (kivonat)

Azért választottam ezt a témát, mert eddigi tanulmányaim során nagyon érdekelt a logisztikán belül az áruszállítás, informatikán belül a programozás, valamint gazdaságon belül pedig az informatikához kapcsolódó jogi szabályozás. Kezdetben a jelenlegi témám bemutatójának alapjául szolgáló programom egy iskolai feladat volt programozás órára, később pedig a szerzői jogról készítettem prezentációt gazdasági jog órára. Úgy gondoltam, hogy a két témát egységesíteni lehetne, így pedig egy részletesebb, könnyebben bemutatható képet nyújthatok a témakörrel kapcsolatban. Dolgozatom első részében a logisztikával, második részében a programozással, harmadik részében a gazdasági háttérrel, a vonatkozó jogszabályokkal foglalkozok. Végül javaslattétellel, összegzéssel zárom a dolgozatom. Fontosnak tartom, hogy az optimális logisztikai folyamatok eléréséhez az adott cég, vagy vállalat mennyire használja ki a külső tényezőket, jelen esetben az informatikai háttért. Ebben az iparágban folyamatos fejlődés tapasztalható, ez pedig felgyorsult gazdaságot eredményez. Véleményem szerint, aki ezt a leghatékonyabban képes kihasználni az költség-, illetve erőforrás csökkentést érhet el a gazdasági szervezetén belül, valamint nem utolsó sorban előnyt szerezhet a konkurenciával szemben. Szakdolgozatomban az áruszállításon belül a szállítólevéllel kapcsolatban teszek problémafeltárást, javaslatot. A szállítólevélen található fő adatok (mit, mennyit, honnan, kinek, mennyiért szállítunk) pontossága, és megbízhatósága kulcsfontosságú, hiszen minden kimenő, illetve bemenő áruforgalomkor szükséges kiállítani ezt a bizonylatot. Formája kötetlen, létrehozható írásban, vagy elektronikus formában. Olyan programot készítettem, amely jóformán minden fontosabb eddig tanult eljárást tartalmaz, célja pedig a szállítólevél kiállítása. Az eddigi munkatapasztalataim alapján, amelyeket a Flextronics International Kft.-nél illetve az Anton Kft.-nél töltöttem világossá vált, hogy ahány cég annyi féle szokás, és annyi féle szállítólevél is létezik, azonban többnyire ezeken lehet, és van is mit javítani. Ezekkel a munkatapasztalatokkal kibővítettem a tudásomat, és így részletesebb kép tárult fel elém. Az ötletem nem teljes mértékig egyedi, ugyanis léteznek különféle szállítólevél létrehozó programok, azonban többségük nem, vagy csak részben lehet megfelelő, hiszen nélkülözhetetlen figyelembe venni az árazást, illetve a program által nyújtott szolgáltatásokat. A programot Visual Basic.NET fejlesztőkörnyezetben írtam, és menürendszert, valamint formokat használtam. Három lépésben készíthető el a szállítólevél (amelyhez számításokat is alkalmaztam), és ez kiegészült nyelv választási lehetőséggel, valamint testreszabhatósággal. Nem sikerült mindent megvalósítani amit elképzeltem, mivel a programozást nem magas szinten tanultuk, és akadtak lehetetlennek tűnő ötletek, azonban új, nem tanult megoldásokkal is próbálkoztam, amelyek közül többet sikerült alkalmaznom. Dolgozatomban a legfőbb, legérdekesebb részeket kiemeltem a forráskódból, és ezeket részletezem, bemutatom. A program bemutatása után a szellemi alkotásokra vonatkozó jogokat, legfőképpen a szerzői jogot, az iparjogvédelmet, a szabadalmi jogot, használati mintaoltalmat, a szoftverek típusait, valamint a szoftverek jogi kategóriát ismertetem. Végezetül egy összegzés során javaslatokat teszek a program jogi védelmére és egy átfogó jövőképet fogalmazok meg, amely tartalmazza a további ötleteimet, új, általam javasolt funkciókat. A jövőben azon leszek, hogy javítani tudjak a jelenlegi programozási képességeimen, és ezt a munkakörömnek megfelelően a legteljeskörűbben használni tudjam.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Szak

gazdaságinformatikus

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Balogh Csaba
NEM RÉSZLETEZETT
gazdasági tanár

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: logisztika, programozás, szállítás - szállítmányozás - szállítási tevékenység, szerzői jog, tapasztalat, szoftverfejlesztés - szoftverkészítés, számítógépes alkalmazás
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 06 Jan 2016 16:45
Utolsó módosítás: 14 Jún 2021 18:53
URI: https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/4889

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet