Porkoláb Beatrix (2015) Elektronikus útdíj bevezetésének és működésének bemutatása a Gartner Intertrans Hungária Kft. belföldi üzletágánál. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.
Előnézet |
PDF
porkoláb_beatrix_2015maj_publikus.pdf Download (2MB) | Előnézet |
Absztrakt (kivonat)
Kötelező szakmai gyakorlati időmet a zalaegerszegi Gartner Intertrans Hungária Kft-nél töltöttem, amelynek fő tevékenységi profilja a nemzetközi és belföldi közúti árufuvarozás, szállítmányozás. A cég 1991-ben jött létre a méltán elismert Zala Volán Árufuvarozási Igazgatóságból. Két évre rá 1993-ban a cég állami tulajdonú vagyonát felvásárolta Ausztria egyik legtekintélyesebb fuvarozói társasága, a GARTNER KG, ettől fogva osztrák többségi tulajdonú gazdasági társaságként folytatja tevékenységeit. A diplomamunkám témaválasztását időszerűnek és indokoltnak tartom, mert az elektronikus útdíj 2013. július 1-i bevezetése teljesen megváltoztatta a hazai fuvarozó közösség életét, és nem volt ez másként a fent említett zalaegerszegi cég munkájával sem. A hatályba lépett, 2013. évi LXVII. törvény, Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló új rendelkezés előírja minden 3.5 tonna össztömeget meghaladó gépjárműre a megtett úttal arányos útdíj megfizetését. A dolgozatom elkészítésekor a cél az volt, hogy egy kívülálló személy számára is egyértelmű legyen az elektronikus útdíjfizetési folyamat, betekintést nyerjen a rendszer működésébe. Dolgozatomban először a belföldi közúti árufuvarozáshoz kapcsolódó elméleti alapokat fektettem le. Ez után egy külön fejezetben mutattam be az Ausztriában található anyavállalatot, majd következett egy rövid áttekintés a magyarországi fióktelepek munkájáról. Végül, a dolgozatom szempontjából kulcsfontosságú cégről a zalaegerszegi Gartner Intertrans Hungária Kft-ről írtam. Szakdolgozatomban a fő hangsúlyt a negyedik fejezettől az Elektronikus Útdíj, az útdíj fizetési rendszer (HU-GO, Elektronikus Útdíjfizetési Rendszer) bemutatására és működésének megismerésére helyeztem. Kitértem arra is, hogyan befolyásolta a kötelezően bevezetendő útdíj a Gartner Intertrans Hungária Kft-nél az irányítók és az adminisztrátorok munkáját. Valamint, hogy mekkora mértékű volt a változás az útdíj indulásakor, milyen átszervezéseket igényelt a cég részéről a sikeresebb, költséghatékonyabb feladatvégzés érdekében. Részletes elemzést adtam a dolgozatomban arról, hogy a fuvarozó vállalatok mely fizetési módok közül választhatnak a HU-GO Rendszerben, az egyszerű viszonylati jegy megváltásától, a fedélzeti eszközön át, az utólagos fizetési kezdeményezésen keresztül, egészen a modern kort tükröző, HU-GO Mobil alkalmazás használatáig. A dolgozatban az is ismertetésre került, hogy azok a vállalatok, fuvarozók, fuvarosok, akik szabálytalanul használják mind a rendszert, mint pedig a díjköteles útszakaszokat azok milyen mértékű büntetésre számíthatnak. Azonban akadtak kivételek is, erről az Amnesztia törvény, valamint a Parlament 2014 októberében elfogadott, Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény módosításának ismertetése kapcsán tettem említést. Az elektronikus útdíj bevezetése, ahogy az várható volt, hazánk gazdasági helyzetét eléggé felkavarta. Jelen helyzetben a Gartner Intertrans Hungária Kft legfőbb feladata a bevételi források szinten tartása, és az évek során kiépített partnerkapcsolatok megtartása. A jövőben szükség van további alvállalkozói partnerek felkutatására, ugyanis az útdíj eléggé lecsökkentette a vállalkozások számát.
Intézmény
Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)
Kar
Tanszék
Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály
Szak
A képzés szintje
alapképzés
Konzulens(ek)
Mű típusa: | diplomadolgozat |
---|---|
Kulcsszavak: | áruszállítás, közúti szállítmányozás - közúti fuvarozás, e-útdíj - elektronikus útdíj, jogi szabályozás - jogszabály, HU-GO (elektronikus útdíjszedési rendszer), finanszírozás, támogatás, Gartner Intertrans Hungária Kft. (Zalaegerszeg), Zalaegerszeg (Zala) |
Felhasználói azonosító szám (ID): | Felhasználók 65 nem található. |
Dátum: | 19 Máj 2015 16:33 |
Utolsó módosítás: | 14 Jún 2021 18:52 |
URI: | https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/3095 |
Actions (login required)
Tétel nézet |