A kontrolling alkalmazása a Zala Megyei Kórház tevékenységeiben

Czipp Viktória (2015) A kontrolling alkalmazása a Zala Megyei Kórház tevékenységeiben. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of czipp_viktória_2015maj_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
czipp_viktória_2015maj_publikus.pdf

Download (3MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A kontrolling alkalmazását egy közintézmény, a Zala Megyei Kórház gyakorlatában mutatom be, ahol kibontakozóban van ez a terület. A közintézmények területén nem jellemző a kontrolling rendszer működtetése, hiszen költségvetésből „gazdálkodnak”. A közszférán belül az egészségügy speciális terület, ahol elsősorban a megyei és országos kórházakban már működtetik a kontrolling rendszert. Léteznek olyan egészségügyi szolgáltató intézmények, amelyek nem rendelkeznek önálló tevékenységi és döntési körrel rendelkező kontrolling osztállyal. A Zala Megyei Kórház birtokában van ennek a kontrolling részlegnek, amivel részben ugyanolyan funkciókat és feladatokat lát el, mint egy vállalat kontrolling osztálya. Szakdolgozatom során bemutattam a Zala Megyei Kórházat, gyakorlati tevékenységeit, működését a választott témában. A kontrolling kiépítésének a folyamatát, a Döntéselőkészítési Osztály szervezeti felépítését prezentáltam. A szakdolgozatomban kulcsfontosságú szerepet kapott a kontrolling rendszer működtetése. A tervezés, az elszámolás és a beszámolás folyamata, a terv és tény adatok összevetésén alapuló eltérés vizsgálat képezi az alapját a Döntéselőkészítési Osztály által a felső vezetés számára nyújtott javaslatok megtételénél. A téma időszerűségét mutatja, hogy 2015-ben bevezetésre kerül az egységes kontrolling rendszer az egészségügyben. 2015 februárjában készítették el a kidolgozott osztályos koncepció eredményeként az egységes kontrolling kézikönyvet. Célja a hazai egészségügyi rendszer finanszírozásának fejlesztése, a döntést támogató információ minőségének a javítása. Az egységesítés célja az országos szintű integrációja a kórházi rendszereknek. A kézikönyvben megfogalmazott elvárásoknak, irányelveknek a ZMK kontrolling nagymértékben megfelel. Az egységesítés alapgondolata teljesül, a Döntéselőkészítési Osztály naprakész információival támogatást ad a menedzsment részére az optimális kórházi működés lebonyolításában. A Zala Megyei Kórház folyamatosan dolgozik azon, hogy az egységesítés alapelveinek teljes mértékben megfeleljen. A szakdolgozat végén javaslatokat tettem a kórháznak különféle területek terén. Költségcsökkentési és bevétel növelési módszereket ajánlottam, kiemeltem a folyamatok leegyszerűsítésének és az informatikai rendszer fejlesztésének a fontosságát. Az összegzésemet egy idézettel zárnám Öveges Józseftől: „Ami ma lehetetlen, az holnap megvalósulhat.”

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Szak

közszolgálati

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Fehér Norbert
NEM RÉSZLETEZETT
gazdasági tanár

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: controlling - kontrolling, terv - tervezés - tervkészítés, beszámolás - beszámoló, Zala Megyei Kórház (Zalaegerszeg), Zalaegerszeg (Zala), kórház, egészség - egészségügy
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 19 Máj 2015 09:41
Utolsó módosítás: 14 Jún 2021 18:52
URI: https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/3022

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet