Projektmegvalósítás folyamata kiemelten a ZÁÉV Építőipari Zrt.-nél

Fülöp Alexandra (2016) Projektmegvalósítás folyamata kiemelten a ZÁÉV Építőipari Zrt.-nél. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of 11411_fülöp_alexandra_2016jún_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
11411_fülöp_alexandra_2016jún_publikus.pdf

Download (1MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A szakmai gyakorlatomat a ZÁÉV Építőipari Zrt.-nél töltöttem, melynek a fő tevékenységei az építőipari, vegyes magasépítési és felújítási munkák kivitelezése, illetve egyéb felújítási munkálatok. Ezért választottam a projektmegvalósítás folyamatát kiemelten a cégre nézve, kiválasztva egy olyan projektet, amin keresztül be tudtam mutatni a folyamatot. Célom az volt, hogy rámutassak a cégnél történő projektek munkafolyamatára, arra, hogy hogyan tudnak kivitelezni egy jelentős építési folyamatot, kezdve a megfelelő ütemterv kialakításától az átadásig. Mielőtt rátértem volna a tényleges projekt bemutatására, úgy gondolom, fontos volt, hogy először kitérjek magára az elméleti háttérre. A 2. fejezetben először a projekt majd a projektmenedzser fogalmára tértem ki. Fontosnak tartottam a projektek alkalmazási körét is leírni, hiszen itt tértem ki a ZÁÉV Zrt. fontosabb tevékenységeire. Ezek után kifejtésre kerültek általánosságban nézve a projekt megvalósítási ciklusai és szereplői is. Ezeket azért tartottam fontosnak taglalni, hiszen egy projekt megvalósításához elengedhetetlenek a folyamat szereplői, és az eredményes működés végett tisztában kell lennünk az alapfogalmakkal is. A 3. fejezetben bemutattam a ZÁÉV Építőipari Zrt.-t, kitérve a cégtörténetére és referenciáira, valamint a tevékenységeikre. Úgy gondoltam, hogy ezen információk ismeretében jobban érthetővé válik a későbbi fejezetekben bemutatott projekt végigvezetése, az, hogy miként működik és dolgozik a cég, valamint, hogy milyen eredményeket értek el ez idáig. A 4. fejezetben rátértem a projekttervezési technikákra, és ismertettem az általánosságban használt diagramokat, ez volt a Gantt és a Háló diagram. Mivel minden projektekkel foglalkozó cégnek elengedhetetlen kiválasztani a megfelelő módszert a projektje kivitelezésére, ezért fontosnak tartottam ezeket kifejteni, hogy mi is a két diagram feladata egy ilyen tevékenység során, amiért érdemes ezeket használni. Igazán meg tudják könnyíteni a feladat elvégzését, ha előre meg tudjuk mondani, hogy milyen intervallumban kell dolgozniuk az embereknek ahhoz, hogy minden időben elkészüljön. Ezen kívül pedig a pénzügyi kalkulációkra is megfelelő lehet. Az 5. fejezetben tértem rá a tényleges projekt végigvezetésére. Az alfejezeteimben ismertettem a projektet, ami az Amazon ház – Látogató központ volt Keszthelyen. Leírtam az előzményeit, amikor is megkapták a bontási engedélyeket és az építkezési engedélyezési tervet. Ezután ismertettem a helyszínt és az épület állapotát, azt, hogy mennyire le volt épülve amikor elkezdték a munkálatokat. Kitértem az épület adottságaira és azokra a feladatokra is, amiket el kellett végezniük a munkáltatóknak mielőtt nekiálltak volna a felújításnak. Leírtam a helyreállítási folyamatokat és az általános építési feladatokat is. Mindezekre azért tartottam fontosnak kitérni, mert ezek alapján összeállítottam először a problémafáját, ami ezen információkból kiolvasható volt. A problémafából pedig már egyértelműen össze tudtam állítani a projekt célfáját is. Az utolsó alpontomban pedig elkészítettem a projektre vonatkozó Gantt-diagramot tevékenységeik szerint, időintervallumokkal és mérföldkövekkel együtt.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Szak

gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

felsőoktatási szakképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Márkus Mónika
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai tanársegéd

Mű típusa: záródolgozat (felsőoktatási szakképzés)
Kulcsszavak: projekt - projekttevékenység, projektmenedzsment, projekttervezés, ZÁÉV Építőipari Zrt. (Zalaegerszeg), Zalaegerszeg (Zala), Gantt-diagram
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 13 Júl 2021 08:14
Utolsó módosítás: 05 Júl 2022 12:23
URI: https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/25687

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet