A Győrvári Kaczor Kft. tevékenységének átfogó vizsgálata

Horváth Hajnalka (2018) A Győrvári Kaczor Kft. tevékenységének átfogó vizsgálata. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of horváth_hajnalka_2018máj_publikus.pdf]
Előnézet
PDF
horváth_hajnalka_2018máj_publikus.pdf

Download (2MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozatomban, Vasvár egyik kiemelkedő könyvelőirodáját, azaz a Győrvári Kaczor Kft. -t vizsgáltam, vagyoni-, pénzügyi-, jövedelmezőségi-, és hatékonysági helyzet szerint, három üzleti év vonatkozásában. Az elemzés elvégzéséhez a társaság beszámolóit, valamint több szakirodalmat is segítségül hívtam, hogy minél pontosabb képet kaphassak a vállalkozás gazdasági helyzetéről. Az első fejezetben röviden bemutattam a dolgozatom felépítését. Majd a második fejezetben ismertettem a Győrvári Kaczor Kft. megalakulását, fejlődését, illetve tevékenységi köreit. A vállalkozás által követett magyar számviteli politika szabályait is megemlítettem, hiszen ezen belül részletes bemutatásra kerültek az egyes mérlegtételek értékelésének szabályai és vállalati előírásai. A társaság részletes elemzését a vagyoni helyzetének vizsgálatával kezdtem, az eszközök és források összetétel vizsgálat segítségével. Az eszközökön belül a legnagyobb részt a befektetett eszközök aránya képviseli, ami nagyobb részt a megnövekedett tárgyi eszközökből és beruházásból tevődik össze. Forgóeszközök között a követelések értéke jelentős. A mérleg forrás oldalán a saját tőke tesz ki magas arányt. Ezen belül is az eredménytartalék növekedik évről évre, ami rendkívül kedvező a vállalkozás számára. 2016-ra a társaság hosszú lejáratú kötelezettsége majdnem az ötszörösére emelkedett, melynek oka a beruházási hitel volt. A vagyonfedezetségi mutató vizsgálatakor megállapítható, hogy a vállalkozás saját tőkéje a 2016-os évben nem nyújt 100%-os fedezetet a befektetett eszközök állományára, ezért külső segítségre van szüksége. A tőkeszerkezeti mutatók javítását nagy mértékben segítené, ha a társaság csökkentené a kötelezettségeit, vagy nagyobb mértékű eredmény elérését célozná meg. A következő részben a vállalkozás pénzügyi helyzetét elemeztem, adósságszolgálati és rövid távú likviditási mutatók segítségével. Az adósságszolgálati mutató esetében 2016-ban volt nagy mértékű növekedés. A mutató növekedésénél figyelemmel kell kísérni az esetleges likviditási nehézségek kockázatát. A két legfontosabb likviditási mutató (likviditási ráta, likviditási gyorsráta) alapján elmondható, hogy a vállalkozás likvidnek tekinthető. A cash flow kimutatást különböző mutatók segítségével végeztem. Ezután a vállalkozás jövedelmezőségi helyzetét elemeztem, ehhez a vállalkozás eredménykimutatását használtam fel. A jövedelmezőségi helyzet vizsgálatakor több eredménykategóriát is megvizsgáltam, hogy még pontosabb képet kapjak a jövedelmezőséget illetően. A forgalomarányos mutatók vizsgálatánál megfigyelhető a csökkenés, romlás. Ez az üzemi (üzleti) tevékenység csökkenésével magyarázható. A hatékonyság vizsgálata komplex és parciális mutatók segítségével történt. A komplex hatékonysági mutatójának értéke csökkenést mutat. A mutató értékei 2015-ben még 100% feletti értékek mutat, de ez, a következő évben visszaesik a beruházási hitel felvétele miatt. A parciális mutatók közül a bérhatékonyság az egyik legkiemelkedőbb mutató, mivel itt megtudhat, hogy a vállalkozásnál kifizetett bérrel mekkora új értéket lehet létrehozni. A mutató értékei meghaladják a 100%-ot, és még jelentős növekedés is megfigyelhető. A végső lépésként az eredmény alakulását vizsgáltam. A Győrvári Kaczor Kft. vagyoni,-, pénzügyi-, jövedelmezőségi-, és hatékonysági helyzetének vizsgálata után elmondható, hogy egy stabil, dinamikusan fejlődő vállalkozásról van szó. A vállalkozás célja, hogy a régió egyik legjobb könyvelő irodájává fejlődjön. Ennek érdekében a vezetés is és az alkalmazottak is mindent megtesznek. Ahhoz, hogy a kitűzött cél megvalósuljon, rendeznie kellene a vállalkozásnak a hosszú lejáratú kötelezettségeit, tovább növelni az eredményt, új partnereket keresni.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Osztály

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

felsőoktatási szakképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kiss Gábor
NEM RÉSZLETEZETT
mesteroktató

Mű típusa: záródolgozat (felsőoktatási szakképzés)
Kulcsszavak: mérlegelemzés - beszámoló elemzés, tőke, jövedelmezőség - jövedelmi helyzet, indikátorok - mutatók, mérleg szerinti eredmény, Győrvári Kaczor Kft. (Vasvár), Vasvár (Vas)
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 04 Jún 2018 14:50
Utolsó módosítás: 14 Jún 2021 18:56
URI: https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/17315

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet