Az energiatakarékosság kérdéseinek vizsgálata

Patai Zsófia (2017) Az energiatakarékosság kérdéseinek vizsgálata. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of patai_zsófia_2017jan.pdf] PDF
patai_zsófia_2017jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom tárgya az energiatakarékosság és az ahhoz kötődő fogalmak, kérdések tanulmányozása és elemzése. Ez a téma azért olyan fontos, mert ma már elképzelhetetlen lenne az életünk energia nélkül, ugyanakkor ennek az a hátránya, hogy emelkednek az energiaköltségeink, amellyel arra késztetnek bennünket, hogy fordítsunk rá figyelmet. A cél, a fenntartható fejlődés, hogy jobb jövőt teremtsünk magunknak és utódaink számára. Az Európai Unió ennek érdekében különböző intézkedéseket, célkitűzéseket hozott, valamint pályázatokat is tűzött ki, amelyben a nagykanizsai IMRO-DDKK Nonprofit Kft. is részt vett. Ennél a szervezetnél töltöttem a féléves szakmai gyakorlatom, ahol belefolytam különféle projektek tanulmányainak megírásába, valamint fenntarthatósági rendezvények lebonyolításába. A szakdolgozatom elejét az energiagazdálkodással és annak jelentőségével kezdtem, valamint az ehhez kötődő alapfogalmakkal. Ezután kitértem az erőforrások típusaira, először a nem megújuló energiaforrásokra, amelyek egyre szűkösebben állnak rendelkezésünkre. Ezt követően felhívtam a figyelmet a megújuló energiák fontosságára és ezek felhasználásának lehetőségeire a mindennapi életben. A következő részfejezetben nemzetközi és hazai szinten mutattam be az Európai Unió által elfogadott célokat, amelyekben Magyarország vállalásait taglaltam, valamint még mit kellene tenni ezek érdekében. A háztartások energiagazdálkodása alfejezetben rávilágítottam arra, hogy az egyének, hogyan éljenek környezettudatosan és energiahatékonyan, hogyan csökkentsék energiafogyasztásukat egy kis odafigyeléssel, akár pár év alatt megtérülő beruházással vagy beruházás nélkül. Ezt követően kitértem az energiaszegénység kérdésére is. Ezek után a szekunder és a primer kutatás kiértékelése következett, amit a Központi Statisztikai Hivatal adatai és a saját kérdőíves megkérdezés alapján készítettem el. Hét hipotézist állítottam fel, amelyekből kettő igazolódott be. Ezeket összefoglalva azt a következtetést vontam le, hogy a háztartásoknak szükségük van arra, hogy rendelkezésre álljanak az Európai Unió által kitűzött pályázatok, amelyek a háztartások lakhatási körülményeit hosszú távon takarékosabbá és környezettudatosabbá tegyék. Úgy gondolom, hogy erre igény lenne, csak a feltételek és a lehetőségek korlátozottak. A továbbiakban bemutattam az IMRO-DDKK Nonprofit Kft.-t, amely projektmenedzsmenttel, pályázatírással, projekt-előkészítő tanulmányok készítésével, rendezvényszervezéssel és üzleti tanácsadással foglalkozik. A cég kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra és a környezeti nevelésre, de ezenkívül foglalkozik társasházak energetikai felújításával is. Végezetül az IMRO-DDKK által kidolgozott, egyik panel technológiával korszerűsített energetikai pályázatát mutattam be, amelyben az adatok alapján megfigyelhető, hogy mennyi költséget és energiát tudnak spórolni a háztartások egy ilyen rekonstrukció során. Összességében, véleményem szerint Magyarország még nem indult el a jó irányba vezető úton, de jelentős készletekkel rendelkezünk a megújuló energiaforrások terén, ezért úgy gondolom, hogy törekednünk kell ezek kihasználására.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közgazdasági és Módszertani Intézeti Osztály

Szak

gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Tóth Zsuzsanna, Dr.
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai adjunktus

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: energia, fosszilis energiahordozók, megújuló energiaforrások, energiamegtakarítás, energiaszegénység, Panelprogram, véleménykutatás - kérdőíves vizsgálat
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 11 Jan 2017 10:23
Utolsó módosítás: 27 Ápr 2022 12:38

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet