Gyártástervezés a nagykanizsai fényforrásgyárban

Kovács Roland (2017) Gyártástervezés a nagykanizsai fényforrásgyárban. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kovács_roland_2017jan_titkos.pdf] PDF
kovács_roland_2017jan_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg (titkosított dolgozat - engedéllyel) until 2100.

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A dolgozatom a kanizsai cégnél működő gyártástervezést és a hozzá kapcsolódó területeket mutatja be, előtte bemutatva a cég történetét és fejlődését. A cég bemutatása előtt fontos az irodalmi áttekintés így azzal kezdtem. Itt bemutattam a logisztikát, az ellátási láncot, mivel ezen belül helyezkedik el a gyártástervezés is. Ezek után rátértem a gyártástervezés fogalmára, majd a termelésirányítás fogalmaira részletesebben kibontva. A fogalmaknál foglalkoztam még a raktár és raktározás rendszerével, hogy milyen lehetőségek vannak itt, majd pedig a Warehouse Management bemutatásával folytattam, mivel a cégnél nemrég került bevezetésre. Írtam a továbbiakban a termelésről, főbb feladatairól pontosan mit és hogyan lehet termelés során előállítani. A cégnél megfigyelhető a JIT elv, aminek a fogalmi áttekintését fontosnak tartottam. Ezen felül a Lean elvek alapján kidolgozott termelés miatt a Lean elvről is leírtam a fontos szempontokat. Az elmélet után, ahogy már írtam a cég bemutatása következik, ezen belül külön részt kapott a kanizsai gyár. Ezt követően írtam a LED részlegről pontosan mivel foglalkozik, milyen területei vannak és pontosan milyen termékekkel foglalkozik (itt már a saját munkámmal kapcsolatos területre fókuszáltam). A cég bemutatása után a cég egyes területeit mutattam. Először a raktárat kezdtem bemutatni, mivel a késztermékgyártás alapanyagok nélkül nem jöhet létre. Itt bemutattam, hogy érkezhet anyag, majd írtam arról, hogy régen, milyen módon történt a betárolás és milyen rendszer alapján volt kiépítve a raktár. Ezután a WM rendszert kezdtem taglalni és azt milyen változásokat hozott a cég életében, majd pedig arról írtam, hogy milyen anyagok vannak és mi az a BOM és milyen áruk és szintek vannak ott, mivel a tervezéskor ezekre nagy figyelmet kell fordítani. A raktárat követően a termelésről írtam, itt főként a területkialakítási megoldásaira és arra figyeltem, ezt, hogy oldják meg. Ezen felül, a szerelősorok állomásait milyen elv alapján határozzák meg, utána pedig hol milyen sorok vannak és mit gyártanak. Ebben a fejezetben még kitértem a késztermék raktárba való eljuttatására. Minden fejezetben néhány mondatban írtam arról miért is fontos ez a gyártástervezés szempontjából. Végül pedig a Planner munka lépéseiről írtam. Először bemutattam a teljes folyamatot, ezen belül írtam az FPMM csapatról, aminek része a Planning. Ezután azt mutattam be, hogy milyen tervekkel dolgozik a cég ezeket, hogy bontják le napi szintű programra. A terveknél részletesen csak a heti szintű tervezést mutattam be, mivel a Plannerek csak ezt csinálják, a finom programot már a diszpécserek. A tervek lépéseinek bemutatása után rátértem a munka különböző szintjeire, bemutattam a napi, heti, havi feladatokat. SAP tranzakciók fotójával bemutattam mit használ a Planner munkája során. Ezen felül helyet kaptak a dolgozatban az ad-hoc feladatok és ezek megoldásai. Lezárásképpen pedig írtam arról, hogy a Planning feladatok mellett milyen feladatokat kaptam és ezeket hogyan sikerült megoldanom.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Menedzsment és Gazdaságinformatikai Intézeti Osztály

Szak

gazdaságinformatikus

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Gubán Miklós, Dr
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai tanár

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: gyártástervezés, termelésirányítás, raktár - raktározás, fényforrás, vevőigény, GE Hungary Kft. (Budapest), Nagykanizsa (Zala)
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 11 Jan 2017 10:19
Utolsó módosítás: 05 Júl 2022 13:13

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet