Pápai Víz és Csatornamű ZRT. vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének elemzése a beszámolók alapján

Kiss Georgina Flóra (2017) Pápai Víz és Csatornamű ZRT. vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének elemzése a beszámolók alapján. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kiss_georgina_flóra_2017jan.pdf] PDF
kiss_georgina_flóra_2017jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (6MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témája a Pápai Víz és Csatornamű ZRT. vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének elemzése volt a beszámolók adatai alapján. A vállalat gazdálkodásának vizsgálatát a 2013 és 2015 közötti három lezárt üzleti évre végeztem. Először a vagyoni helyzet vizsgálatát végeztem, megoszlási viszonyszámok segítségével. Mind az eszköz, mind a forrás oldalát elemeztem a mérlegnek. A kapott eredményeket a jól láthatóság érdekében grafikonon is ábrázoltam, melyek még színesebbé teszik a dolgozatomat. Ebben a részben a vállalkozás szolgáltatás jellegére vonatkozó következtetéseket vontam le. Ennek megfelelően nem a készletek, anyagok értéke a jelentős, hanem a követeléseké. Ezután a vagyoni helyzet átfogó elemzéséhez tőkeszerkezeti mutatókat számoltam. Itt a hazai és a nemzetközi gyakorlatban is egyaránt ismert és gyakran számított mutatókat használtam az elemzésemhez. A pénzügyi helyzet elemzésének az volt a célja, hogy a társaság pénzügyi pozíciójáról, fizetőképességéről (likviditásáról) pontos képet kapjak. Ezt rövid és hosszú távra is vizsgáltam. Hosszú távon az adósságállományt elemeztem. Az adósságállomány vizsgálatánál látható, hogy magas a kötelezettségek aránya, de ez a vállalat legnagyobb arányú tulajdonosával Pápa Város Önkormányzatával szemben áll fenn. A rövid távú likviditásnál nem tapasztaltam jelentős fizetési problémákra utaló adatokat a vállalkozásnál. A másik nagy rész az eredménykimutatás elemzése volt a dolgozatomban. Itt a jövedelmezőség és a hatékonyság vizsgálatára tértem ki. A jövedelmi helyzet elemzésénél az egyes eredménykategóriákat viszonyítottam az általam kiválasztott vetítési alaphoz. Az itt kapott eredmények nem túl jók. Megállapítottam, hogy az egyes eredménykategóriáknál kevés maradt a vállalkozásnál profitként. Az eszközök jövedelemtermelő képessége sem fejti ki az elvárt hatást. Továbbá a létszám növekedésével kiáramló nagyobb bér nem idézte elő a javulást, vagyis az eredmény növekedését. A hatékonyság vizsgálatánál a komplex és parciális hatékonyságot vettem számításba. Itt kiderült, hogy a vállalkozás által megfogalmazott hozam elvárások teljesülnek. A parciális hatékonyságnál számítottam az élőmunka, a bér és az eszközök hatékonyságát, valamint a termelési költségszintet. Nem állapítottam meg nagyon kedvezőtlen értékeket, de a hatékonyság csökken. A termelési költségszint a kedvező érték, 100 % alatt van, de növekvő tendenciát mutat. Ez azt jelenti, hogy nőttek a termelési költségek. Összességében elmondhatjuk, hogy néhány mutatónál meglepő értékeket kaptunk, nem feltétlenül pozitív értelemben. Azonban tudnunk kell, hogy milyen tényezők hatására következtek be ezek a változások. 2013-ban történt változás, hogy a Víziközmű törvény kötelezése a vagyonátadásra, a vagyon vagyonkezelésbe vételére. Ennek köszönhető a 2013-ban negatív előjelű mérleg szerinti eredmény, amely sok mutató értékét befolyásolta kedvezőtlen irányba. A kormány által 2013-ban bevezetett 10 %-os rezsicsökkentés már az egész 2014-es üzleti évet érintette, aminek hatására az árbevétel 10 %-kal csökkent. Ez ugyancsak több mutató értékét befolyásolta. A társaságokra kivetettek új adónem a közműadó, amelynek összege majdnem 84 m Ft volt 2015-ben Ez szintén rontotta az eredményt. Valamint a társaság legnagyobb fogyasztójának számító, Pápai Hús 1913 Kft. bizonytalan gazdasági helyzete is előidézte az eredmények negatív irányba való elmozdulását. Ezek, tehát együttesen hatottak a vállalkozás vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére. A kapott eredmények különböző intézkedésekkel javíthatók lennének. Az adók, járulékok csökkentésével, a közműadó visszavonásával, továbbá a törvényi előírások lazításával javulhatnának a társaság eredményei.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Deákné Gál Anikó
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai adjunktus

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: vagyon elemzés - vagyon helyzet elemzése, pénzügyi helyzet - likviditási helyzet, jövedelmezőség - jövedelmi helyzet, beszámoló elemzés, Pápai Víz és Csatornamű ZRt. (Pápa), Pápa (Veszprém), mérlegelemzés - beszámoló elemzés, komplex gazdasági elemzés
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 04 Jan 2017 08:52
Utolsó módosítás: 31 Már 2022 14:18

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet