Állami támogatások és egyéb forrásteremtés lehetőségei Várvölgy Község Önkormányzata példáján a 2013-2015. években

Istenes Renáta (2016) Állami támogatások és egyéb forrásteremtés lehetőségei Várvölgy Község Önkormányzata példáján a 2013-2015. években. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of istenes_renáta_2016jún_titkos.pdf] PDF
istenes_renáta_2016jún_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Csak az archívum karbantartója nyithatja meg (titkosított dolgozat - engedéllyel) until 2100.

Download (9MB)

Absztrakt (kivonat)

A záró dolgozatomat Várvölgy Község Önkormányzatánál készítettem. A bevezető részben ismertettem a téma választásának okait, illetve konkrétan meghatároztam azt, hogy a szakdolgozatom milyen tematika alapján épül fel. Az első fejezetben a témakör felvezetéseként általános jellemzőket mutattam be a helyi önkormányzatokról. A felvezetést azzal kezdtem, hogy elhelyeztem a közigazgatás hierarchikus szervezeti rendszerében. Kifejtettem kialakulásának törvényi előzményeit, jelentőségét, feladat- és hatásköreinek jellemzőit. Ugyanebben a fejezetben tértem ki a helyi önkormányzatok gazdasági alapjaira és ábra segítségével demonstráltam vagyonának összetételét. A második fejezetben került bemutatásra a Zalaszántói Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Hivatal). Ebben a témakörben vizsgáltam a törvényi előzményeket, a Hivatal szervezetének felépítését és az önkormányzatok irányításával, vezetésével kapcsolatos tudnivalókat. A harmadik fejezetben fejtettem ki a helyi önkormányzatok forrásellátottságát Várvölgy Község Önkormányzata példáján keresztül. A bevételeket a következő alcsoportokra bontottam: - saját bevételek, - megosztott adók, - állami támogatások. A saját bevételek csoportján belül mutattam be a helyi adók törvény által előírt szabályait. Statisztikai számítások, diagrammok segítségével értékeltem Várvölgy község adóbevételeinek alukálását. Az állami támogatások című alfejezetben prezentáltam az állami hozzájárulások megjelenési formáit. Azok a jogcímek kerültek bemutatásra, amelyek alapján a helyi önkormányzatok állami támogatásokban részesülnek. A negyedik fejezetben Várvölgy község pályázati lehetőségeit tártam fel. Vizsgáltam a település pályázati aktivitását, a 2013-2015. években benyújtott fejlesztések gazdasági, társadalmi hatását. Bemutatásra került a 2016. év két legmeghatározóbb pályázati projektje. Az utolsó fejezetben a szakdolgozatom került összegzésre. Levontam a végső konzekvenciákat és ismertettem álláspontomat, miszerint a település fejlődési lehetőségének kulcsát a különböző pályázati forrásokban látom.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

felsőoktatási szakképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Csanádi Ágnes, Dr
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai docens

Mű típusa: záródolgozat (felsőoktatási szakképzés)
Kulcsszavak: Várvölgy (Zala), helyi önkormányzat - települési önkormányzat, költségvetési gazdálkodás, bevétel - jövedelem, pályázat - pályázati tevékenység, állami támogatás, helyi adók
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 30 Máj 2016 08:18
Utolsó módosítás: 20 Ápr 2022 09:45

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet