Leltározási tevékenység vizsgálata a Danubius Zrt-nél, kapcsolata a beszámoló összehasonlításával

Boncföldi Balázs (2016) Leltározási tevékenység vizsgálata a Danubius Zrt-nél, kapcsolata a beszámoló összehasonlításával. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of boncföldi_balázs_2016jún.pdf] PDF
boncföldi_balázs_2016jún.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Záródolgozati témának a Danubius Zrt. leltározási tevékenységének vizsgálatát választottam. Témaválasztásom egyik oka, hogy a szakmai gyakorlatomat a Danubius vállalat egyik hévízi szállodájában töltöttem, a DHSR Aqua-ban, ahol lehetőségem nyílt a szállodai folyamatok áttekintésére. Számos tevékenységgel megismerkedhettem, viszont a vállalat leltározásának bemutatása mellett döntöttem, mert gyakorlatom során kétszer is betekinthettem a folyamatába, illetve részt is vehettem a hónap végi leltárazásban. A vállalat főként szolgáltatásokat nyújt, így azt gondolhatja az ember, hogy a leltározás ezért nem olyan nagy jelentőségű, mint mondjuk egy jellemzően termelő vállalkozás esetében. Ez azonban nem így van, a magas fogyási mennyiségek miatt nagy a készletállomány is, ezért nagyon is fontos a vállalkozás számára, hogy a készletekről pontos és megbízható képet tudjon mutatni évközben és év végén is. Manapság a vállalkozásoknak különböző követelményeknek kell megfelelniük a készletgazdálkodással kapcsolatban. Egyrészt nagyon fontos a vevőelégedettség, így a szükséges készleteknek mindig rendelkezésre kell állniuk, hogy a vevői igényeket maximálisan kielégítsék. Ugyanakkor fontos a beszállítókkal való összhang, hogy a készletek rendelése zökkenőmentesen történjen. Továbbá nagyon fontos, hogy az árukészletben ne álljon fölöslegesen a tulajdonos pénze (minél kisebb készlet a cél), valamint a készletek gyors forgása. Ehhez a leltározás is segítséget nyújthat, hiszen amellett, hogy a leltározást jogszabály írja elő, a leltárak adataiból fontos információkat tudhatunk meg a felhasználással, a záró készlet nagyságával és összetételével valamint a költségek alakulásával kapcsolatban. Dolgozatomban helyet kapott a vállalat általános bemutatása, majd külön kiemeltem a hévízi területet, annak adottságait és a vállalat érdekeltségeit. A Danubius Európa egyik legjelentősebb szállodavállalata, így nem meglepő, hogy nem csak Magyarországon, de számos környező országban tevékenykedik. Mivel a Hévízre érkező vendégeket a gyógykezelések vonzzák, külön megemlítem a gyógyszállókat, valamint megemlítem a két hévízi szállodát. Ezt követi a leltározás általános ismertetése rész. Egy külön fejezetben taglalom a tényleges mennyiségi felvétel követelményrendszerét valamint lebonyolításának menetét. Két hosszabb fejezetben bemutatom a vállalkozás vagyonának, tehát eszközeinek illetve forrásainak leltározási menetét. A két fejezetben a tényleges mennyiségi leltárfelvétel és a nyilvántartással történő egyeztetés módszerei különülnek el. Jellemzően a tárgyi eszközöket és a készleteket lehet tényleges mennyiségi felvétellel leltározni, a vagyon többi elemét pedig egyeztetéssel. Végül kitérek a leltározás utáni elemzések lehetőségeire. Ennek bemutatására a drinkbár részleg 2015. novemberi leltárát vettem alapul. A Danubius Zrt. leltározási tevékenysége alapvetően jól működik, azonban mint ahogy szinte minden esetben, itt is lehetne tökéletesíteni, a folyamatot jobbá, egyszerűbbé tenni. Evvel kapcsolatban fogalmaztam meg egy konkrét javaslatot, miután ismertettem észrevételeimet a leltározással kapcsolatban. Ennek a problémának a megoldása azonban nem, vagy csak nagyon körülményesen lenne megoldható.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

felsőoktatási szakképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Csapai Erzsébet Gyopár
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai tanársegéd

Mű típusa: záródolgozat (felsőoktatási szakképzés)
Kulcsszavak: leltár - leltározás, készletgazdálkodás - készletértékelés, eszköznyilvántartás, szálloda - szállodaipar - hotel, Danubius Health Spa Resort Hévíz - DHSR Hévíz (Hévíz), Hévíz (Zala)
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 65 nem található.
Dátum: 03 Jún 2016 10:22
Utolsó módosítás: 14 Jún 2021 18:53

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet