Nagy Lili (2026) Fiatal felnőttek hitelezési lehetőségei és kihívásai. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.
|
PDF
nagy_lili_2026jan.pdf Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg Download (1MB) |
Absztrakt (kivonat)
Szakdolgozatomban megvizsgáltam, hogy Magyarországon a fiatal felnőttek milyen lehetőségekkel élhetnek a hitelpiacon. Napjainkban jelentősen felkapott témává vált a fiatalokat érintő hitelezés, ami engem is, mint fiatal felnőttet érint. Évről évre egyre több hiteltermék jelenik meg a piacon, amelyeket alkalom adtán érdemes is kihasználni, természetesen előzetes pénzügyi tudás birtokában és megfelelő mérlegeléssel. Dolgozatom során négy hitelkonstrukciót mutattam be – Diákhitel, Babaváró kölcsön, Munkáshitel, Fix 3%-os Kamatozású Lakáshitel. Szakmai gyakorlatomat az OTP Bank Nyrt. keszthelyi bankfiókjában töltöttem mely, segített kutatási témám kiválasztásában. Szekunder kutatásomban a hitel fogalmát és annak típusait foglaltam össze, majd a hitelezéssel járó kockázatokat részleteztem. Ezt követően a hitelezés folyamatát ismertettem, illetve az annuitásos hitelezés módszerének elméleti hátterét mutattam be. Első hipotézisem kapcsán azt vizsgáltam, hogy hitelfelvételi döntésekben elsődlegesen a pénzügyi hátterünk milyensége és jövőbeli céljaink befolyásolják-e döntéseinket. Ezeknek fő oka az, hogy a 18 és 35 év közötti korcsoportból sokakra jellemző, hogy pályakezdő státuszokból adódóan nincs- vagy nagyon kevés munkatapasztalattal rendelkeznek, így alacsony a jövedelmük. Ez pedig megnehezíti önálló pénzügyi életük elindítását. Második hipotézisem arra vonatkozott, hogy a magasabb pénzügyi ismerettel rendelkező fiatal felnőttek fenntartásokkal kezelik a hitelekkel járó kockázatokat. A fiatalabb generációk körében az internet használat mindennapos jelenléte lehetővé teszi azt, hogy viszonylag gyorsan tájékozottak legyenek szinte bármilyen témával kapcsolatban. A diákhitelezés kapcsán először annak nemzetközi hátterét foglaltam össze és az 1989-es ausztráliai megjelenésétől fogva végig követtem ennek alakulását. A második felében pedig a Diákhitel Központ 2001-es indulásától tekintettem át napjainkig is elérhető diákhitelezési lehetőségeket. Harmadik hipotézisemnél kitértem arra, hogy a lakhatási- és családalapítási célok elérésében nagymértékű segítséget nyújt a Babaváró kölcsön felvétele. A Babaváró kölcsön 2019 óta hazánk egyik legmeghatározóbb hitelpiaci terméke. Szabad felhasználású ez a kölcsön, így a fiatal házaspárok igényeiknek és céljuknak megfelelően tudják felhasználni a maximum 11 millió forint összegű keretet. A Munkáshitel azon fiataloknak ad lehetőséget, akik 26 év alattiak, nem rendelkeznek felsőoktatási végzettséggel és szükségük van egy kezdő tőkére. Utolsó hipotézisem során pedig azt elemeztem, hogy a Fix 3%-os Kamatozású Lakáshitel jelentősen hozzájárul a hosszútávú lakáscélok esetében, hiszen könnyebben lehet jövedelemhez igazítottan előre tervezni vele. A Fix 3%-os Kamatozású Lakáshitel 2025 szeptember elejétől elérhető a hitelintézeteknél és hamar nagy népszerűségre tett szert a fiatalok körében is. Primer kutatásom során egy lakossági hitelügyintézővel készítettem interjút, majd a fiatal felnőttekkel (18-35 év) készített kérdőívemet elemeztem ki. Témám aktualitását az is mutatja, hogy milyen nagy mértékben tájékozottak a fiatalok a hitelezés témáját érintően, illetve az új lehetőségek felé való nyitottság is ennek lehet a bizonyítéka. Összesítve, azt állapítottam meg, hogy évről évre egyre tudatosabbak a fiatal felnőttek a pénzügyeikkel kapcsolatban, ami a jövőjük megalapozásához elengedhetetlen. Ehhez a magyar gazdaságpolitika próbál különböző eszközöket nyújtani, hogy jobb körülmények között indulhassanak neki az önálló élet elkezdéséhez vagy családjuk jövőjének megalapozásához, ezzel is hozzájárulva a demográfiai adatok javításához.
Intézmény
Pannon Egyetem
Kar
Tanszék
Logisztika és Menedzsment Tanszék
Szak
A képzés szintje
alapképzés
Konzulens(ek)
| Mű típusa: | diplomadolgozat |
|---|---|
| Kulcsszavak: | bank, fiatal felnőttek, hitel - hitelezés, kölcsön, lehetőségek és kihívások |
| SWORD Depositor: | SWORD |
| Felhasználói azonosító szám (ID): | SWORD |
| Dátum: | 06 Feb 2026 06:32 |
| Utolsó módosítás: | 06 Feb 2026 06:48 |
Actions (login required)
![]() |
Tétel nézet |

