Itt élek Magyarországon és itt szeretnék dolgozni. De milyen körülmények között kell ezt megtennem?

Boronyák Bianka (2024) Itt élek Magyarországon és itt szeretnék dolgozni. De milyen körülmények között kell ezt megtennem? Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of boronyák_bianka_2024jan.pdf] PDF
boronyák_bianka_2024jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A szakdolgozatom a munkavállalás, munkába állás körülményeit mutatja be Magyarországon a dolgozatom elkészültéig bezárólag. A téma azért aktuális számomra, mert én is a munkavállalóvá vállás küszöbén állok. A médiában nap, mint nap a munkaerőhiány, a külföldi munkavállalók, gazdasági problémák jöttek velem szembe, ami felkeltette az érdeklődésemet, és elkezdtem kutakodni alaposabban ezen témákban. Először a szakmai részét szerettem volna megvizsgálni. Ehhez olyan szakirodalmakat vettem igénybe, amelyek elsősorban a munka, munkaerőpiaci tényezőket vizsgálják. A munkaerőpiac összetételét; alakulását; fontosabb fogalmait néztem át; majd áttekintettem a Munka Törvénykönyvét; a válság helyzeteket, azaz, hogy hogyan alakultak ki, milyen hatással voltak a mai gazdaságra. A kutatásom végeztével megállapítottam, hogy a munkaerőpiac egy rendkívül összetett gazdasági fogalom, ami teljesen önálló nem tud lenni, de a kormány is csak kis mértékben tudja befolyásolni a piacon a történéseket. A 2008-as gazdasági világválság, a valamint az Oroszország-Ukrajna között lévő háború, mind-mind olyan esemény, amit nem lehetett volna SWOT-analízissel megállapítani, hiszen ezek olyan események voltak, amikre számítani nem lehetett. A legtöbb esetben viszont kiválóan alkalmazható ez az analízis, hiszen segítségével meg tudunk akadályozni egy-egy kisebb problémát, ami akár egy nagyobb baj okozója is tudna lenni. A kvantitatív primer kutatásomat is a válságok köré helyeztem. Online megkérdezéses formában kérdeztem meg a közösségi oldalakon, minden olyan 18. életévét betöltött személyt, aki még nem múlt el 65 éves, és Magyarországon munkavállaló, hogy hogyan hatott a magánéletére, a munkahelyére/munkakörülményeire, mind a 2008-as gazdasági világválság, a COVID19 járvány, és az Oroszország-Ukrajna között zajló háború; hogy mennyire érdekli és követi a gazdasági eseményeket; és azt, hogy mennyire hatott rá az, hogy külföldi munkavállalók jelentek meg a magyar munkaerőpiacon. A vizsgálatom során megállapítottam, hogy nem volt jellemző a választott sokaságomra, hogy a COVID19 járványon kívül, bármelyik esemény komolyabban hatott volna, mind magánéleti, mind munkakörülményeket illetően. A gazdasági eseményeket rendkívül módon figyelik, de ezzel szemben nem foglalkoztatják különösebben az országunkban dolgozó külföldi munkavállalók. Érdemesnek találnám azt, ha lenne egy olyan online módon elérhető platform, ahol a munkavállalók minden gazdasági eseményről tudnának tájékozódni, akár egy új törvényről, vagy akár egy újabb környezeti hatás bekövetkezéséről. A külföldi munkavállalók munkavégzésének lehetőségeit kiszélesíteném, hiszen nem biztos, hogy csak a gyártást igénylő munkáknál lenne rájuk szükség.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék

Szak

gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Jámbor Balázs Róbert
Külső
főiskolai adjunktus; Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék; GKZ
NEM RÉSZLETEZETT
Nagyné Halász Zsuzsanna
Belső
adjunktus; Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék; GKZ

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: foglalkoztatás - foglalkoztatottság, külföldi munkavállalók, munkaerőhiány, munkaerőpiac, válság, véleménykutatás - kérdőíves vizsgálat
SWORD Depositor: SWORD
Felhasználói azonosító szám (ID): SWORD
Dátum: 16 Feb 2024 13:41
Utolsó módosítás: 17 Feb 2024 11:21

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet