A digitalizáció és az innováció a K&H Bankon keresztül szemléltetve

Szabó Víta Norina (2024) A digitalizáció és az innováció a K&H Bankon keresztül szemléltetve. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of szabó_víta_norina_2024jan.pdf] PDF
szabó_víta_norina_2024jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A dolgozatomat egy olyan témáról szerettem volna írni, amely napjainkban aktuális és a szakmai gyakorlatommal összefügg. Sokat gondolkodtam rajta és mindig leírtam egy-egy szót vagy mondatot, amit hallottam a gyakorlatom során és ebből összeállt egy kép a fejemben. Ebből született az innováció és digitalizáció. A fő célom az volt, hogy ismertessem az innováció és a digitalizáció hatásait, amik a mai embereket érintik pedig ezekkel nem is vagyunk pontosan tisztában. Szerettem volna bemutatni a K&H Bankot, mint volt szakmai gyakorlati helyemet és az ott előfordult innovációkat, valamint a digitalizáció hatását. Felvázoltam a bank tevékenységeit és szolgáltatásait. Amikor a bank bemutatásával végeztem, elkezdtem az innovációba belemélyedni. Először az alapfogalmakat tisztáztam és hogy miről is beszélünk, utána pedig a digitalizációval folytattam. Szintén értelmeztem először az alapfogalmakat és a vállalati digitalizációval is megismerkedhettünk. Felsoroltam a digitalizáció előnyeit és hátrányait majd áttértem a mobilbankra mint innovációra. Végig vettem, hogy mi is az a mobil bank és hogy miért érdemes használni, majd, amikor általánosságba kielemeztem, akkor jött a K&H mobilbank applikációjának a megismerése. Kifejtettem, hogyan alakult ki, miért jött létre, és milyen újdonságokat rejt az ügyfelek számára. Ilyen újdonságnak számít a Kate digitális pénzügyi asszisztens is. Ekkor tértem át a mesterséges intelligencia kifejtésére. Először meghatároztam a fogalmát, majd itt is szemléltettem, hogy milyen előnyei, illetve hátrányai lehetnek a mesterséges intelligenciának. Szerettem volna jobban kifejteni az MI fontosságát a pénzügyek világában, hogy miért is lesz számunkra előny és miért könnyebbíti meg az életünket. Amikor a mesterséges intelligencia alapjait kifejtettem, jött a speciális Kate rendszer, amely 2023-ban létrehozott mesterséges intelligencia, aki a K&H Bank csapatát erősíti. Ismertettem, hogy mikben tud segíteni Kate a mobil applikáción keresztül és hogy milyen hasznos az ügyfelek számára. Amikor ez elméleti résszel végeztem jöhetett a kutatáselemzés. A dolgozatom főként arról szólt, hogy milyen újítások és digitális változások törtek be a világunkba és szerettem volna megtudni, hogy az átlagemberek, hogyan viszonyulnak a változásokhoz. Kíváncsi voltam, hogy a nagy digitalizáció hatására, hogyan változnak az emberek banki szokásai, milyen szolgáltatásokat vesznek igényebe és milyen módon, és hogyan élik meg ezeket a változásokat. A kutatásomat kérdőív segítségével készítettem el, amelynek 132 kitöltője lett. A kutatásom eredménye, hogy a technológiai fejlesztések nagyban megváltoztatták az emberek szokásait. Idegenkednek az újdonságoktól azonban nem zárkóznak el teljesen tőle. Fokozatosan nyitottak az emberek a változásra és szeretik is azokat az újdonságokat, amely megkönnyebbítik az életüket.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék

Szak

gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Elekes Péter
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Nagyné Halász Zsuzsanna
Belső
adjunktus; Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék; GKZ

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: digitalizálás - digitalizáció, innováció, Kereskedelmi és Hitelbank - K&H Bank, kérdőíves vizsgálat - véleménykutatás, mesterséges intelligencia, mobil applikáció, mobilbank, ügyfélélmény
SWORD Depositor: SWORD
Felhasználói azonosító szám (ID): SWORD
Dátum: 16 Feb 2024 13:41
Utolsó módosítás: 17 Feb 2024 11:34

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet