Alapanyaghiány a pandémia idején

Vida Kata (2022) Alapanyaghiány a pandémia idején. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of vida_kata_TDK dolgozat_2022ápr.pdf] PDF
vida_kata_TDK dolgozat_2022ápr.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Az elmúlt éveket nagyban befolyásolta a 2019-ben kialakult járvány, a Covid-19. A vírus mindenre kihatással volt és mindenki életébe változásokat hozott. Az új körülményekhez alkalmazkodniuk kellett a vállalkozásoknak is, akik egy még általuk ismeretlen helyzettel és új problémákkal kerültek szembe. Gazdaságilag nézve voltak olyan cégek, akik győztesként jöttek ki a helyzetből, de általá-nosságban inkább azt lehet elmondani, hogy a szervezetek is megszenvedték ez az időszakot és sokan el is bukták a fennmaradásért vívott harcot. A vírus egy egész láncreakciót indított el az egész világban és kihatással volt minden vál-lalkozásra és közintézményre is, mint például a kórházakra és az iskolákra is. A dolgozatomban az egyik következményét vizsgálom a vírusnak, ami a globálisan kiala-kult alapanyaghiány. A duális gyakorlati helyemen én is érzékeltem egyes következményeit, amik miatt felkeltette az érdeklődésemet a téma és arra motivált, hogy kutatást készítsek róla.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Gazdálkodási és Menedzsmnet

Szak

Gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Fehér Norbert
Belső
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: TDK dolgozat
Kulcsszavak: Covid-19 - Koronavírus, Covid-19 járvány - Koronavírus járvány, alapanyag, supply chain management, logisztika, anyagellátás, ellátási lánc - ellátó hálózat, ellátásilánc-menedzsment
Felhasználói azonosító szám (ID): Ármin Szekér
Dátum: 07 Nov 2023 14:44
Utolsó módosítás: 07 Nov 2023 14:44

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet