Vírusosan mennyit fogyasztunk? : Az élelmiszer-kiskereskedelem helyzete a válság alatt

Farkas Flóra (2021) Vírusosan mennyit fogyasztunk? : Az élelmiszer-kiskereskedelem helyzete a válság alatt. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of farkas_Flóra_TDK dolgozat_2021.pdf] PDF
farkas_Flóra_TDK dolgozat_2021.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A kutatásom fő célja, hogy megvizsgáljam, milyen hatással volt a pandémia a fogyasztásunkra, mindezt az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozások helyzetelemzésén keresztül szemléltetve. Kiemelném, hogy a kutatás során a vállalkozási oldalról, teljesítményük mérésén keresztül vizsgálom a fogyasztás lehetséges változását 2018-2020 közötti gazdasági években. A kereskedelmi szektoron belül kutatásom fókuszába az élelmiszer-kiskereskedelem helyzetét állítottam. Ennek oka, hogy a kiskereskedelem a végső fogyasztók – vagyis a háztartások – számára kínálja elsődlegesen termékeit. Másrészről pedig azért az élelmiszer árucsoportot emeltem ki, mivel 2020-ban a kiskereskedelem döntő többségét az élelmiszer jellegű kereskedelem tette ki. Ezen túl az általam megvizsgált áruház-láncok a fő tevékenységük mellett melléktevékenységként egyéb árucsoporthoz tartozó árucikkeket is kínálnak a fogyasztók számára. Az elmúlt időszak a járványról szólt, ennek következtében az általam választott téma feldolgozása mindenképpen aktuálisnak tekinthető. Ha a vírus korábbi hullámaihoz hasonlóan korlátozások várhatóak, az újra komoly hatással lehet az élelmiszer-kiskereskedelemre.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Számvitel Intézet

Szak

Pénzügy és számvitel

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Antal Anita, Dr.
Belső
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: TDK dolgozat
Kulcsszavak: Covid-19 - Koronavírus, Covid-19 járvány - Koronavírus járvány, fogyasztás, fogyasztó - vásárló - vevő, piac - piaci környezet, kiskereskedelem, élelmiszer-kereskedelem, empirikus kutatás
Felhasználói azonosító szám (ID): Ármin Szekér
Dátum: 07 Nov 2023 11:58
Utolsó módosítás: 07 Nov 2023 11:58

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet