A nonprofit szervezetek jelentősége - fiatalok önkéntességre fel!

Mándli Eszter; Németh Eszter (2014) A nonprofit szervezetek jelentősége - fiatalok önkéntességre fel! Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of mándli_eszter, németh_eszter_2014TDK.pdf] PDF
mándli_eszter, németh_eszter_2014TDK.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

A dolgozatunkat ezekkel az idézettekkel gondoltuk kezdeni. A társadalomban nem is vetődhetne fel kérdésként, hogy önzetlenül jó cselekedeteket vigyünk véghez, hiszen nem csak magunkért vagyunk felelősek, hanem embertársainkért is. Az adandó alkalmakkal fontos, hogy akkor éljünk, amikor jelentkeznek. A döntés meghozatala olykor nehezebb, mint magát a célt megvalósítani, kis idő ráfordítással akár jelentősen befolyásolhatjuk mások életét. Véleményünk szerint az embereknek rendkívüli szerepük van a társadalom alakulásában, fejlődésében. Az emberek elengedhetetlen alkotóelemei a gazdasági folyamatoknak, azonban az összetartás, a célok elérése nem valósítható meg különböző intézmények nélkül, hiszen szükséges egy intézményrendszer, ami irányt ad a célok eléréséhez és megvalósításához. TDK munkánkat a Nonprofit számvitelhez kapcsolódóan készítettük el. Mindig is foglalkoztatott minket a nonprofit szektor, illetve ezen intézmények által kínált lehetőségek.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Számvitel Intézet

Szak

Pénzügy és számvitel

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Simonné Romsics Erika
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: TDK dolgozat
Kulcsszavak: nonprofit szervezet - civil szervezet - nonprofit társaság, önkéntesség, fenntarthatósági mutató, fenntarthatóság, szolgáltatás - szolgáltatások, infrastruktúra, társadalmi megítélés, számviteli elszámolás, számvitel - könyvvitel, Nemzeti Önkéntes Stratégia, humán erőforrás, kvalitatív kutatás
Felhasználói azonosító szám (ID): Ármin Szekér
Dátum: 11 Szep 2023 12:32
Utolsó módosítás: 11 Szep 2023 12:32

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet