Gyógyszerüzemi kapszulázógép vezérléstechnológiai és elektromos felújítása

Balikó Zsolt (2022) Gyógyszerüzemi kapszulázógép vezérléstechnológiai és elektromos felújítása. Mérnöki Kar.

[thumbnail of Balikó_Zsolt_szakdolgozat_2022-2023_1._félév.pdf] PDF
Balikó_Zsolt_szakdolgozat_2022-2023_1._félév.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A munkám során az volt a feladat, hogy a gépet korszerűsítsük, a mostani szabványoknak és ajánlásoknak megfelelően, illetve időszerűvé vált néhány eszköznek a cseréje. Első lépésben megismerkedtem a gép működésével, ezt már gyakorlatom alatt, emellett a szabványokkal és ajánlásokkal. Tudtam, hogy egy 30 éves géppel van dolgom, emiatt gondoltam, hogy lesznek eszközök, amelyeknek időszerű a cseréjük. A munkám elején utána olvastam a különböző cserét igénylő eszközöknek, tanulmányoztam a működésüket. Megkaptam a villamostervet, melyből ki tudtam olvasni a pontos típusokat, néhány eszköz esetében további paramétereket is találtam. Az egyik legfontosabb része volt a gép felújításának a biztonsági rendszer átvizsgálása, ugyanis nem volt naprakész. Ezen sikerült is fejleszteni a PILZ mágneses ajtókapcsolóval, illetve a relé önellenőrző tevékenységének a bekötésével. Hasonló okok miatt időszerűvé vált a frekvenciaváltónak a cseréje is. Nagy kárt okozhatott volna a régi STO nélküli frekvenciaváltó az ívhúzás miatt. Ez egy nagyon fontos szempont volt a cserénél. A jótállást és a karbantartási protokollt követve szükségessé vált a mágneskapcsolók cseréje. Elérte azt a kapcsolási értéket, aminél ez már ajánlott. Az időrelék is hasonló mondom cserére szorultak, azonban itt egy külsős cég leváltotta logikai megoldással. A minőséget szem előtt tartva, átvizsgálásra került a kapszulák mélysége és az adagoló magassága is. Ezeket rendben találtuk. Szükség volt egy nyomtatóra, amivel az operátorok a gyártás során keletkező tartalmat ki tudják nyomtatni, amikor időszerűvé válik. A legvégén megtörtént a szoftver validáció és a gép kvalifikációja. Ezzel hitelesítve lett a gyártás. A próbákon sikeresen átment.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Mérnöki Kar

Tanszék

Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet

Szak

mechatronikai mérnök

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nagy Roland
Belső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Római Zsolt
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: felújítás - korszerűsítés, időrelé, OPC UA - szabvány, kapszulázógép, mágneskapcsoló, frekvenciaváltó
Felhasználói azonosító szám (ID): Ármin Szekér
Dátum: 03 Aug 2023 11:30
Utolsó módosítás: 03 Aug 2023 11:30

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet