A HR folyamatok és azok kiszervezése egy Magyarországon tevékenykedő multinacionális, elektronikai gyártó cég gyakorlatában

Kovács Nikolett (2014) A HR folyamatok és azok kiszervezése egy Magyarországon tevékenykedő multinacionális, elektronikai gyártó cég gyakorlatában. Zalaegerszeg Faculty of Business Administration.

[thumbnail of 11132_kovács_nikolett_2014jan_titkos.pdf] PDF
11132_kovács_nikolett_2014jan_titkos.pdf
Hozzáférés joga: Repository staff only until 1 January 2100.

Download (2MB)

Abstract

A témaválasztásom a Flextronics International Kft-nél eltöltött diákmunkám során dőlt el. Volt lehetőségem kipróbálni magam a termelési területen belül és kívül egyaránt, mint tréning koordinátor, majd később oktatások szervezését, megtartását és lebonyolítását is rám bízták. Ekkor vált számomra érdekessé, hogy a közeljövőben megismerjem egy multinacionális cég személyzeti osztályának a toborzással és kiválasztással kapcsolatos tudnivalóit, feladatait. Igyekeztem arra törekedni, hogy az olvasó figyelmét végig lekössem, így lépésről lépésre haladva, szisztematikusan, a megszerzett gyakorlati tapasztalatok alapján építettem fel a dolgozatomat. Az első fejezetben bemutatásra került a Job & Career Személyzeti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint a Flextronics International Kft, mint elektronikai gyártó cég, a későbbiekben pedig részleteztem, mik azok a HR folyamatok, amiket önerőből végez el egy adott cég, és mik azok, amiket egy erre specializálódott munkaerő-kölcsönző cégnek kiszervez. Az atipikus foglalkoztatási formákon belül bővebben, a munkaerő-kölcsönzést fejtettem ki, hiszen az egész dolgozatot ez alapján építettem fel. Külön vizsgáltam az önerőből elvégzett és a kiszervezett HR folyamatokat, egyrészt a kölcsönvevő, másrészt a kölcsönbeadó részéről. A megszerzett gyakorlati tapasztalatok alapján részletezésre került a toborzási és kiválasztási folyamat, a munkaerő-igény beérkezésétől a megfelelő jelöltek kiválasztásáig. Az interjúztatás kifejtésénél a kölcsönvevő cég egy területvezetőjétől kértem segítséget, így az általa elmondottak alapján kérdéscsoportokat alkottam, majd elemeztem, mely kérdések számítanak kritikusnak. Ezt követően a munkavállaló beillesztési folyamatát írtam le. A munkába lépés előtti teendők közé tartozik az orvosi alkalmassági vizsgálat és a kötelező oktatási nap is. A bázistréning napját részletesen kifejtettem, mik azok a kötelező jellegű oktatások, amiket a munkavállaló meg kell, hogy kapjon, mielőtt felveszi a munkát. Mivel a beléptetési és kiléptetési folyamat a közösen elvégzett HR folyamatok közé tartozik, ezeket a harmadik fejezet végén mutattam be. Előbbinél a szerződéskötés folyamatát, utóbbinál a munkaviszony megszűnésének lehetséges okait és fajtáit írtam le. A kiléptetésnél különböző szempontok alapján vizsgáltam a fluktuációt, majd ezekről készítettem statisztikákat. A dolgozatom végén elemeztem a kiszervezett HR folyamatok negatív és pozitív hatásait, majd zárásképpen erről alkottam egy jövőképet. Az elolvasott szakirodalmak, folyóiratok és újságcikkek jelezték számomra, hogy egy sikeres cég életéhez elengedhetetlen a szakmai tudás, megfelelő, jól képzett és nem utolsó sorban a motivált munkaerő. Nagy segítség volt számomra, hogy részt vehettem a toborzási, kiválasztási és beillesztési folyamatokban. Bízom benne, hogy a dolgozatomban sikerült bemutatni egy multinacionális, elektronikai gyártó cég kiszervezett HR folyamatait, a munkába álláshoz szükséges teendőket, a motiváció és ösztönzési lehetőségeket.

Institution

Budapest Business School

Kar

Zalaegerszeg Faculty of Business Administration

Department

Közgazdasági és Módszertani Intézeti Osztály

Szak

Gazdálkodási és menedzsment

Level of instruction

BSc course

Supervisors

Konzulens neve
Konzulens típusa
Assignment, Scientific qualification, Institution
Email
Halász Imre, Dr.
Belső
főiskolai tanár, CSc
Császár László
Külső
UNSPECIFIED
UNSPECIFIED

Item Type: Thesis
Uncontrolled Keywords: Zalaegerszeg (Zala), Flextronics International Kft. (Tab), Job & Career Személyzeti Szolgáltató Kft. (Budapest), munkaerő-közvetítés - munkaerő-kölcsönzés, munkaerő toborzás - munkaerő-felvétel, nemzetközi vállalat - multinacionális vállalat, emberi erőforrás menedzsment - humán erőforrás menedzsment - HRM
Depositing User: Ármin Szekér
Date Deposited: 20 Sep 2022 07:28
Last Modified: 13 Oct 2022 06:24

Actions (login required)

View Item View Item