Vállalkozások alapítása, működése és működtetése

Kálmán Viktória (2022) Vállalkozások alapítása, működése és működtetése. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of kálmán_viktória_2022jan.pdf] PDF
kálmán_viktória_2022jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (1MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatomban feltérképezem a címben szereplőket, azaz hogy mégis hogyan is működik egy társaság, egyéni vállalkozás megkezdése, majd összevetettem a különböző követelményeket, felmerülő szempontokat, lehetőségeket. Leginkább a társas vállalkozások megismertetésére helyeztem a hangsúly, majd az információk alapján összehasonlítottam ezeket, emellett természetesen az egyéni vállalkozásról is szót ejtettem. Röviden kifejtettem a Magyarországon használatos cégformákat, majd külön-külön bemutattam a lehetséges társasági formákat, rávilágítottam a hasonlóságokra és különbségekre. Bemutattam az alapításhoz előírt törvényi előírásokat, követelményeket, gondolok itt a létszámra, kötelező törzstőke nagyságára, ahol igen nagy különbségek voltak a vállalkozási formák között. Különös hangsúlyt fektetve, hogy az alapítás során meghozandó komolyabb döntésekre. A jogi vizsgálat után, kitértem az indítás előtti ötletgyűjtésre, rávilágítottam a piac szereplők igényeinek megvizsgálására, amely elengedhetetlen eszköze a vállalkozás nyereséges működéséhez, mert annak hiányában a cég nem tudja fenntartani működését. Részleteztem továbbá akár egy üzleti terv kidolgozásának lépéseit az indítást megelőzően, hogy tisztában legyenek az alapítók, hogy egy jó ötlet nem mindig elegendő a megfelelő működéshez. Ezzel az üzleti terv kidolgozásának fontosságára, meglétének hasznosságára szerettem volna a hangsúlyt fektetni. A cégforma kiválasztására is nagy hangsúly fektettem, hogy a szükséges feltételek bemutatására, emellett a jól megválasztott cégnév is fontos szerepet tölt be egy vállalkozás életében, amelynek segítségével megkülönböztethető lesz a többitől, majd branddé nőheti ki magát. Egyaránt bemutatom a különböző finanszírozási formákat. Részleteztem a hitelfelvétel és a lízing közötti eltéréseket. Ennek kapcsán is előkerült, az üzleti terv és cégforma jelentősége. Érintettem a támogatási lehetőségeket, melyek megkönnyíthetik egy vállalkozás életét, illetve a külső tőkebevonásról is írtam. Dolgozatomban primer és szekunder kutatási módszert alkalmaztam. A primer információkat közvetlenül a vállalkozások tulajdonosaitól gyűjtöttem be a munkámból kifolyólag. Interjúk kvalitatív elemzésével folytattam le a vizsgálatot. Dolgozatom empirikus részében hat vállalkozó saját tapasztalatait, és gondolamenetét használtam fel, ezáltal a vállalkozás alapításkori döntéseit, a tulajdonosok véleményeit kívántam a törvényi szabályoknak megfelelően elemezni és megérteni. Tisztában voltam mindennek a sebezhetőségével, mivel az általam megkérdezett alanyok interjúban kapott válaszaik nem feltétlen reprezentatívak, mert a kiválasztott célcsoportnak csupán egy nagyon kis részét tudtam megkérdezni.             Dolgozatom záró fejezetében összefoglaltam a kutatásom eredményeit. Úgy tapasztaltam, hogy a legtöbb alapító leginkább egyéni vállalkozással kezdi meg tevékenységét, akik társaságot alapítanak, ők pedig a korlátolt felelősségű társasági formát helyezik előtérbe a választáskor. Az interjúk rámutattak, hogy a legtöbb vállalkozó kellő ismerettel rendelkezett az alapításkor, tisztában voltak milyen nehézségek várhatóak rájuk, magabiztosan vágtak bele az indításba. Mindez pozitív volt számomra, hogy ezekkel az interjúkkal megkönnyíthettem a jövőre nézve a szükséges döntéseket, mert nagyon sok törvényi változást beszélhettünk át, melyek évről évre változnak. Több online ügyintézési lehetőség bevezetése, véleményem szerint akár ennél is jobban megkönnyítheti a jövő vállalkozóinak a döntéseit és elhatározását egy vállalkozás megalapításához.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Bognár Istvánné
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Jármai Erzsébet Mária, Dr.
Belső
egyetemi tanár; Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék; GKZ

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: Betéti társaság - Bt., gazdasági társaság, interjú, Korlátolt felelősségű társaság - Kft., SWOT-elemzés, vállalkozás alapítás, versenytársak
SWORD Depositor: SWORD
Felhasználói azonosító szám (ID): SWORD
Dátum: 09 Már 2022 14:27
Utolsó módosítás: 20 Ápr 2022 09:26

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet