Biztosító társaságok könyvvizsgálati specialitásai egy nemzetközi cég gyakorlatában

Cseh Anasztázia (2021) Biztosító társaságok könyvvizsgálati specialitásai egy nemzetközi cég gyakorlatában. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of cseh_anasztázia_2021jan.pdf] PDF
cseh_anasztázia_2021jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakmai gyakorlatomat a világ négy legnagyobb könyvvizsgálójának egyikénél, az Ernst and Young magyarországi irodájánál, azaz az EY Hungary-nél töltöttem. Az iroda a könyvvizsgálaton túl, jogi, üzleti, és adótanácsadással is foglalkozik amellett, hogy a robotikában és a digitális fejlesztésekben is elöljárónak számít a piacon. A szakdolgozat – témája szerint – mégis egy konkrét területre, a könyvvizsgálatra, ezen belül is a biztosító társaságok könyvvizsgálatára fókuszál. A könyvvizsgálat önmagában nézve is igen összetett folyamat, ezért a rendszer megismeréséhez egy konkrét eset bemutatására került sor. A kiválasztott pénzpiaci (fiktív) szereplő pedig az InsUral Biztosító Zrt. volt. Az esettanulmány bemutatásához szükség volt kezdetben az általános számviteli háttér feltérképezésére, majd az EY-nál alkalmazott könyvvizsgálati módszerek megismerésére, így eljutva az InsUral Biztosító konkrét példájához. A szakdolgozat a logikusan felépített folyamatnak köszönhetően, már az egyes fejezeteken belül is a szektorból gyűjtött példákat említett, majd az összefoglalás előtt, az V. pontban konkludálta a specialitásokat és a kockázatos területeket. A 2020-as év mindannyiunk számára kihívásokkal teli év volt a 2019-ben Kínában kirobbant, COVID-19 vírus okozta pandémiás helyzet miatt. A járvány megváltoztatta világunk működését, a személyes kapcsolatokat felváltották a digitális platformok. A vizsgált vállalatok működése és a dokumentáció módja is átalakult, ami aztán nagyban befolyásolta a könyvvizsgálati folyamatok felépítését is. Értékelve a szakdolgozatban leírtakat elmondható, hogy a könyvvizsgálat felépítése azon túl, hogy igen összetett, egy jól felépített rendszert foglal magában. Az értékelés és elemzés során előtérbe kerültek azok az ismeretek, amelyeket egyetemi tanulmányaim alatt megismertem. Az általános számviteli háttér fejezeténél bemutatott szakirodalmi források mind-mind egy alapra épülnek, habár jóllehet, más szemszögből közelítik ugyanazt, vagyis a piac szereplőinek működését. A szakdolgozat egyes folyamatai is jól tükrözik, hogy a számvitel, pénzügy, elemzés, közgazdaságtan, adózás, jog együttes ismerete milyen fontos az üzleti életben, amivel persze nem merült ki az érintett szakterületek köre. A dolgozat felépítéséhez megismertem a kapcsolódó szakirodalmat, összegyűjtöttem a vállalatnál szerzett ismereteket, majd az InsUral példáját véve saját elemzésbe kezdtem, végül pedig összefoglaltam a biztosító társaságok könyvvizsgálatáról a gyakorlatban szerzett összes ismeretet. Konklúzióként elmondható, hogy minden iparág, sőt minden vállalat könyvvizsgálata különböző, hogy a kockázat növekedésével csökken a kontrollokra való támaszkodás lehetősége és hogy a pénzpiaci szereplők könyvvizsgálata a legösszetettebb elemzési eljárások közé tartozik. S hogy miért? A szakdolgozatból kiderül. „A biztosítás hiányának felismerése gyakran az első lépés a biztosítás felé vezető úton.” - Népi bölcsesség

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Farkas Zoltán
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Simonné Romsics Erika
Belső
mesteroktató; Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék; GKZ

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: biztosítás - biztosító - biztosított, Ernst and Young Ltd. (Budapest), EY Global Audit Methodology - EY GAM, kontrollvizsgálat, könyvvizsgálat
SWORD Depositor: SWORD
Felhasználói azonosító szám (ID): SWORD
Dátum: 14 Szep 2021 11:18
Utolsó módosítás: 14 Szep 2021 11:18

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet