Leltározási tevékenység vizsgálata a Zala Megyei Kormányhivatalnál

Németh Laura (2021) Leltározási tevékenység vizsgálata a Zala Megyei Kormányhivatalnál. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of németh_laura_2021jan.pdf] PDF
németh_laura_2021jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (3MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom témája a Zala Megyei Kormányhivatal, mint költségvetési szerv leltározási tevékenységének bemutatása. A választott témám minden gazdálkodást folytató szervezet életében jelen van, ugyanis minden gazdálkodó végez leltározási tevékenységet. Számviteli szempontból is fontos szerepe van, hiszen az alapelvek közül a valódiság elve mondja ki azt, hogy a beszámolóban található tételeknek a valóságban is bizonyíthatónak kell lenniük. A dolgozatomat négy részre bontottam. A Bevezetésben a szakdolgozatom célját, a téma indoklását és a megfogalmazott kérdésekre keresem a választ. A második részben a Zala Megyei Kormányhivatal történetét, tevékenységét és szervezeti felépítését mutattam be. Fontos volt számomra, hogy ismertessem Kormányhivatal történetét és felépítését, ugyanis sok változáson ment keresztül az évek során. Harmadik fő részben a számviteli politikát, a beszámolót mind elméleti mind gyakorlati megvilágosításból vizsgáltam. Ezután a selejtezésre is kitértem, ugyanis az szorosan kapcsolódik a leltározáshoz. Utolsó fő részben a Kormányhivatal leltározását ismertettem a kezdő lépésektől az ellenőrzés és az értékelés végéig. Ez a pont a dolgozatom fő eleme, ugyanis a legszélesebb körben próbáltam bemutatni a sajátos kialakított leltározási rendszerét. A gyakorlati időm alatt szerzett tapasztalataimat is kifejtettem, amely főképp a selejtezésre irányult. Összességében elmondható, hogy a leltár egy hosszú, odafigyelést igénylő, ellenőrző folyamat eredménye. A leltározásban résztvevő személyeknek fontos ismernie a kialakított követelményrendszert, hiszen a leltár csak így tud megvalósulni a szabályoknak megfelelően. Fontos betartani a törvényi és jogszabályi előírásokat is, annak érdekében, hogy minden érdekelt számára megbízható és valós információk álljanak rendelkezésre. Ugyanakkor fontos a pontosság mind a munka elvégzése során, mind a leltárértékelés elvégzésekor. A leltár elkészítése hatalmas felelősséggel is jár, ugyanis a felvett adatok biztosítják, hogy minden eszköz mennyisége a nyilvántartásokban fellelhető legyen. Összegzésként a Bevezetésben felmerült kérdéseimre választ kaphattam a szakdolgozat által és javaslatokat tettem a hatékonyabb leltározási tevékenység kialakítására a Kormányhivatalra vonatkozóan. Véleményem szerint az informatika, illetve a nagyobb értékű eszközöket (például: mérőműszerek, gépjárművek) gyakrabban lehetne leltározni, ugyanis ezeknek az eszközöknek a helye nagyobb valószínűséggel változik, mint a bútoroké. Így a sűrűbb leltározásnak köszönhetően jobban nyomon követhetőek lennének és a nyilvántartásokban is valós képet nyújtanának. Emellett egy összekötött rendszer bevezetését javasolnám a folyamatok gyorsítása érdekében. Ez azt jelenti, hogy egyidejűleg történne a Zala Megyei Kormányhivatalhoz tartozó épületek leltározása. Ehhez minden leltározásban résztvevő személynek egy tanfolyamon kellene részt vennie, annak érdekében, hogy a program sajátosságait megismerhessék és kikerüljék az esetleges hibákat. A leltározás elvégzése után a Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálynak csak visszatöltené az állományt és kiértékelné az adatokat, eredményeket. Ezzel a leltározási folyamatok szervezettebbek lennének és idejük rövidülne.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Kiss Gábor Antal
Belső
mesteroktató; Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék; GKZ
Moldvai Tibor Lászlóné
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: beszámolás - beszámoló, leltár - leltározás, selejt - selejtezés, számviteli politika, Zala Megyei Kormányhivatal (Zalaegerszeg)
SWORD Depositor: SWORD
Felhasználói azonosító szám (ID): SWORD
Dátum: 14 Szep 2021 10:09
Utolsó módosítás: 14 Szep 2021 10:09

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet