Beruházási projekt megvalósulása a Jánház Kft-nél

Czikli András (2021) Beruházási projekt megvalósulása a Jánház Kft-nél. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of czikli_andrás_2021jan.pdf] PDF
czikli_andrás_2021jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Dolgozatom témája egy beruházási projekt megvalósulását mutatja be a projektélet ciklus tükrében. Témaválasztásomkor igyekeztem minél aktuálisabb témát választani valamint feldolgozni. Dolgozatom egy esettanulmány mely egy beruházási projekt megvalósulását mutatja be a projekt tervezésétől a fizikai megvalósuláson át a projekt zárásáig. A téma aktualitását támasztja alá az a tény is, hogy a mindennapi életünket is átszövik a különböző projektek még akkor is, ha ezt észre sem vesszük, mert annyira természetes számunkra. A szekunder kutatásomban a projektmenedzsment lényegét kutattam a megfelelő szakirodalom áttekintésével. Kitértem arra is, hogy mely képességek elengedhetetlenek a projektmenedzsmenthez. A szakirodalom áttekintése után megállapítottam azt a tény, hogy a projektmenedzsmenthez jó kiindulási alapot biztosítanak, azonban azt a következtetést is le kellett vonnom, hogy a projekt teljesítése során szinte lehetetlen a szakirodalmakban leírt lépések pontos követése. A projektek egyediségéből következik az a tény is, hogy minden projekt hordoz olyan lépéseket is melyek esetleg az előzőekben nem volt fellelhető vagy csak részlegesen, vagyis minden beruházás esetén egyedi kockázatokkal is kell számolni. A kockázatok kezelésére pedig megfelelő tervet kell kidolgozni. Nagyon fontosnak tartom, hogy a projekt tervezésénél a főbb határidőket valamint a költségkeretet rugalmasan tervezzük meg, mivel a számos kockázatból adódóan szükség lehet a módosításukra is. Továbbá nagyon fontosnak tartom a projektben érintettek helyes megválasztását is, mivel a kivitelezés szakaszában nagymértékben megkönnyítheti a dolgunkat, ehhez azonban az szükséges, hogy az odaítélés szakaszában megfelelően tisztázzuk, hogy a projektben kinek mi lesz, a feladata valamint milyen felelősséggel tartozik a projekt iránt. A fizikai megvalósítás fázisában a társasház főbb műszaki paramétereire, valamint a főbb tevékenységi folyamatok bemutatására tértem ki. A társasház projekt kapcsán fontosnak éreztem, hogy a projektmarketingre is kitérjek, mivel az eredeti célkitűzések között szerepelt a lakások értékesítése is, ehhez viszont elengedhetetlennek tartom a helyes marketingstratégia kialakítását. Mindent összevetve elmondható, hogy egy beruházási projektsikeres megvalósításához mind elméleti, illetve gyakorlati tapasztalatra egyaránt szükség van. Az elméleti illetve a gyakorlati tudás véleményem szerint egymásra épül.

Intézmény

Pannon Egyetem

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Logisztika, Menedzsment Informatika Tanszék

Szak

gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Fogl-Cserép Andrea
Külső
NEM RÉSZLETEZETT
NEM RÉSZLETEZETT
Lambertné Katona Mónika
Belső
mesteroktató; Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék; GKZ

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: beruházási projekt, JÁNHÁZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Sümegcseh, projektmenedzsment, projekttervezés, társasház
SWORD Depositor: SWORD
Felhasználói azonosító szám (ID): SWORD
Dátum: 14 Szep 2021 10:08
Utolsó módosítás: 14 Szep 2021 10:08

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet