Takács Alexandra (2020) A Zala Megyei Szent Rafael Kórház logisztikai folyamatai. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.
PDF
takács_alexandra_2020_máj.pdf Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg Download (2MB) |
Absztrakt (kivonat)
A szakdolgozatom főbb pillérei a Zala Megyei Szent Rafael Kórházat mutatják be, valamint logisztikai és szolgáltatási oldalról részletezik. Emellett igyekszik bemutatni az egyes ágazatokat intézményi szinten és más szervezeteknél egyaránt. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház 1966-ban kezdte el működését, amikor megalakult a Tudományos Bizottság is. Ezt követően számos kiemelkedő eredményt ért el. Az egyik ilyen díj az IIASA-SHIBA díj, amit intézményünk 1997-ben és 2004-ben is elnyert. A díjat a minőségfejlesztésben nyújtott eredményéért kapta. A kórházunk életében számos alapítvány is segítséget nyújt. Az alapítványok közül kiemelkedő az ISPITA Alapítvány, amelyet a létesítményünk hozott létre. Az intézményi ismertetés melletti téma körök felölelik a logisztikai folyamatokat, céljaikat és ismertetésüket, költség vetéstervezésüket, kockázatkezelésüket több szempontjából, valamint modellek is segítik a könnyebb megértést. A logisztikán belüli beszerzési munkálatok szerve részét képezik a szakdolgozatomnak. Ennek a főbb oka, hogy jelenleg is Beszerzési előadóként dolgozok. Ezen részek kitérnek a beszerzés fogalmára, leírására és tevékenységeire, a folyamat lebonyolítására, valamint az általam betöltött pozíció ismertetésére és felépítésére. Egy beszerzési előadó feladata többek között túllép egy egyszerű vásárláson. Ez a tevékenység magába foglalja a beszerzési munka megtervezését, a szállítók folyamatos ellenőrzését és fejlesztését, a cégek és szállítók kiválasztását, valamint szelektálását. Ezen felül még a szerződéskötéseket, a vállalatokkal kialakított kapcsolat fenntartását, és egyes tevékenységek koordinálását is mi végezzük. A megfelelő kapcsolattartás nélkülözhetetlen mind a kórház keretein belül, mind az adott cégekkel. E folyamat során meghatározzuk a beszerzendő termékek és szolgáltatások iránti igényeket, azonosítjuk és értékeljük azokat, valamint választunk az alternatív szállítók és terméktípusok, márkák . Tehát az értékesítés kiinduló eleme maga a beszerzés. Mivel minden vállalkozás logisztikai folyamatokból tevődik össze és ezen tevékenységek szoros kapcsolatban állása teszi lehetővé a logisztika rendszer létrejöttét. A logisztikai folyamatok végrehajtását számos tényező befolyásolhatja, többek között az alakuló költségek. A költségek meghatározása elengedhetetlen, mivel ezen tényező csökkentésére szeretnénk törekedni a teljesítmény növelésével párhuzamosan. A logisztika feladatát általában a 7M- vagy a 9M-elv mentén szokás meghatározni Ezáltal a 7M modell segítségével kiküszöbölhetők a hiányosságok és az esetlegesen felmerülő problémák. Továbbá segítséget nyújt a gördülékenyebb és kiegyensúlyozottabb munkavégzéshez. A munkavégzés elengedhetetlen komponense még a humántényező. A Zala Megyei Szent Rafael Kórház megközelíthetőleg 1700 munkavállalót foglalkoztat a 20 fekvőbeteg osztályon. A munkatársak és a megfelelő osztályok évente 37000, a több mint 100 szakrendelésen pedig nagyjából 1 millió esetet látnak el. Ez a szám pedig egyre inkább bővül, a fejlesztési lehetőségeknek köszönhetően. A kórházak egészségügyi intézményként funkcionálnak . Ezen intézmények speciális, a működésükhöz elengedhetetlen berendezésekkel és eszközökkel működnek. Valamint biztosítják a szakmai munka végzéséhez elengedhetetlenül szükség gazdasági-műszaki, igazgatási hátteret. Az ezt használatba vevő kollégák pedig erre szakosodtak, vagy az ehhez szükséges képzéseket elvégezték. A képzések és tovább fejlesztések a mindennapjaik szerves részét képezi, ugyanis mindig van valami újabb technológiai fejlesztés vagy felmerülő betegség, amivel kapcsolatban a megfelelő tudást el kell sajátítani.
Intézmény
Budapesti Gazdasági Egyetem (a GKZ 2016-2020 között keletkezett dolgozataihoz)
Kar
Tanszék
Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék
Szak
A képzés szintje
alapképzés
Konzulens(ek)
Mű típusa: | diplomadolgozat |
---|---|
Kulcsszavak: | Zala Megyei Szent Rafael Kórház (Zalaegerszeg), beszerzés, emberi tényezők, folyamatelemzés, humán tényezők, kórház, logisztika, szolgáltatási folyamat |
SWORD Depositor: | Felhasználók 13380 nem található. |
Felhasználói azonosító szám (ID): | Felhasználók 13380 nem található. |
Dátum: | 17 Jún 2020 18:04 |
Utolsó módosítás: | 14 Jún 2021 18:58 |
Actions (login required)
Tétel nézet |