Önkormányzati pályázatok lebonyolításának összehasonlítása pályázati célterület alapján

Illés Dominik (2020) Önkormányzati pályázatok lebonyolításának összehasonlítása pályázati célterület alapján. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of illés_dominik_2020máj.pdf] PDF
illés_dominik_2020máj.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (5MB)

Absztrakt (kivonat)

Gyakorlatomat a Pókaszepetki Közös Önkormányzati Hivatalban töltöttem és záródolgozatomban az önkormányzatban folyó munkákat, teendőket mutattam be. Ezen belül részleteztem az önkormányzatok kialakulását, szerepét, önkormányzati költségvetést és a fő témát a pályázatok lebonyolításának folyamatát. Az ember addig nem tudja pontosan meghatározni, hogy hogyan zajlik az önkormányzati élet, míg nem lát bele az ott folyó munkákba. Az önkormányzatok fejlődésével együtt fejlődtek az őket segítő rendszerek is, mint például a fő rendszer az ASP is. Az önkormányzatok éves költségvetés változás kiszámításához célszerű láncviszonyszámot alkalmazni, amit én is tettem, melynek számítási módja abból áll, hogy az adott év teljesítését kell viszonyítani az előző év teljesítéséhez. Az önkormányzatok kötelező feladatai folytonos munkát adnak az ott dolgozóknak, főleg ha közös önkormányzatról van szó, így nem csak egy, hanem több falu feladatait kell ellátni. Kötelező dolgokon felül lehet önként vállalt feladatokat elvégezni, amelyekről az adott önkormányzat jogszabályok mellett saját hatáskörében dönt. ASP rendszer bevezetése nagyban segített az önkormányzatok feladatellátásába, mivel a rendszeren keresztül mindent el lehet végezni elektronikusan, így a megspórolt időt önként feladatokra lehet fordítani, amely plusz bevételt jelent. Kemendollár község bemutatása betekintést ad a falu életébe, valamint érdeklődést nyújt a történelemkedvelők felé. A község megismerése után talán jobban azonosul az olvasó a pályázati célokkal. Záródolgozatomban fő témája előtt még ismertettem a pályázatok felépítését, követelményrendszerét, menetét és persze a kötelezően benyújtandó dokumentumokat, amelyek természetesen pályázattól függően változnak. Záródolgozat fő témája két pályázat bemutatása és ezek összehasonlítása Kemendollár község életében. A két pályázat támogatást nyújt szociális tűzifára - rászoruló családoknak, valamint járdafelújítást, mely biztonságosabbá teszik a közlekedést. Összehasonlítás során kitértem a két pályázat folyamatának különbségére, pozitívumokra, negatívumokra és a lehetséges kockázatokra is. Pályázatok kapcsán mindig legyen az ember megfontolt és gondolja át, hogy mekkora szükség van a pályázati cél elnyerésére és, hogy egyáltalán képesek-e megnyerni. Ha megvannak ezek a dolgok, akkor bele kell vágni és a pályázatból kihozni a legjobbat, mivel a pályázat elnyerése előrelépés mindenkinek az életében.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem (a GKZ 2016-2020 között keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék

Szak

gazdálkodási és menedzsment

A képzés szintje

felsőoktatási szakképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Lambertné Katona Mónika
Belső
Oktató, Pénzügy és Gazdálkodás Tanszék, GKZ

Mű típusa: záródolgozat (felsőoktatási szakképzés)
Kulcsszavak: Kemendollár (Zala), pályázat - pályázati tevékenység, helyi önkormányzat - települési önkormányzat, önkormányzat, önkormányzati gazdálkodás - önkormányzati költségvetés, önkormányzati pályázatok
SWORD Depositor: Felhasználók 13380 nem található.
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 13380 nem található.
Dátum: 17 Jún 2020 18:03
Utolsó módosítás: 14 Jún 2021 18:58

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet