A helyi közigazgatás tevékenységei, információs rendszere

Szabó Roland (2020) A helyi közigazgatás tevékenységei, információs rendszere. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of szabó_roland_2020jan.pdf] PDF
szabó_roland_2020jan.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

A Zalaegerszegi Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál töltöttem szakmai gyakorlatomat, ahol már az első napokban sok szó esett az év elején bevezetett ASP rendszerről. Ez egy integrált alkalmazásrendszer, amelynek segítségével az összes olyan szakrendszert elérhetjük, amelyek a helyi önkormányzatok feladatainak ellátását támogatják. Dolgozatom első felében a magyar közigazgatás ismertetésével foglalkoztam, bemutattam szervezetrendszerét, majd a helyi önkormányzatok sajátosságaival és feladataival foglalkoztam.A Polgármesteri Hivatal több megyei jogú város önkormányzatához hasonlóan nem veszi igénybe az ASP összes szolgáltatását, a már bejáratott és jól működő rendszereiket használják, amelyek a Költségvetési Integrált Gazdálkodási Rendszer (OrganP), az IRKA Iratkezelő Rendszer, a Winszoc Rendszer, valamint az Ingatlan Vagyonkataszteri És Térinformatikai Rendszer.A következő részben szó esik a 257/2016 (VIII. 31.) Kormányrendelet által bevezetett ASP rendszer felépítéséről és működéséről, amelynek célja az elavult szolgáltatások modern rendszerekkel történő helyettesítése. Az ASP szakrendszereinek bemutatását röviden végeztem, mivel a hangsúlyt inkább a saját szolgáltatások ismertetésére helyeztem. Ezek a szakrendszerek az Adószakrendszer, a Gazdálkodási szakrendszer, az Ingatlanvagyon-kataszter szakrendszer, az Ipar- és kereskedelmi szakrendszer, a Települési Portál, az Elektronikus ügyintézési Portál, a Hagyatéki Leltár szakrendszer és az Iratkezelő szakrendszer. Mindezekhez tartozik egy olyan keretrendszer, amely biztosítja az egységes hozzáférést és felületet, a bejelentkezés után innen érhetünk el mindent. Az interfészes csatlakozás értelmében a Hivatal ezek közül csak az adószakrendszert veszi igénybe, azonban a saját programokkal történő kommunikáció jól ki van építve, egy interfészen keresztül történik.Nagyon sok helyi önkormányzathoz hasonlóan a zalaegerszegi Polgármesteri Hivatal is az Onkado nevű programot használta az adóügyek lebonyolításának érdekében az ASP rendszer bevezetése előtt. A program rövid bemutatása után összehasonlítottam a két szolgáltatást, majd részleteztem az eredményeket. Mint mindennek, ennek a váltásnak is vannak előnyei és hátrányai. Megvizsgáltam a két rendszer áttekinthetőségét és kezelhetőségét, az erőforrásigényeket, valamint az informatikai biztonság terén történt változásokat. A legnagyobb változás talán az adatok kezelésében és tárolásában történt, nem kell szakembereket foglalkoztatni, minden egységesen központilag történik. A felhőalapú szolgáltatás miatt egy kicsit lassabb a munkavégzés sebessége, valamint az internetkapcsolat minősége is befolyásolja a hatékonyságot.Mint minden új dolog létrejöttekor, az ASP szolgáltatás bevezetésekor is adódtak problémák, ám a Magyar Államkincstár folyamatosan fogadta a javaslatokat és észrevételeket, amelyeknek köszönhetően a rendszer egyre jobban és hatékonyabban működik. Biztos vagyok benne, hogy egy kis idő múlva és még néhány fejlesztés után egy sikeres szolgáltatás lesz az ASP, egyszerű elérhetőségével és felhasználóbarát felületével pedig egyre hatékonyabbá és gyorsabbá válik a munkavégzés.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem (a GKZ 2016-2020 között keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék

Szak

gazdaságinformatikus

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Nagyné Halász Zsuzsanna
Belső
NEM RÉSZLETEZETT

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: ASP - Application Service Provider, OrganP (költségvetési integrált gazdálkodási rendszer), Polgármesteri Hivatal, Zalaegerszeg (Zala), helyi önkormányzat - települési önkormányzat, közigazgatási informatika
SWORD Depositor: Felhasználók 13380 nem található.
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 13380 nem található.
Dátum: 01 Feb 2020 00:15
Utolsó módosítás: 31 Már 2022 08:49

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet