A fejlesztési források szerepe a mikro, kis- és középvállalkozások működésében a vonatkozó jogszabályok alapján

Tóth Ildikó (2014) A fejlesztési források szerepe a mikro, kis- és középvállalkozások működésében a vonatkozó jogszabályok alapján. Zalaegerszeg Faculty of Business Administration.

[thumbnail of 11189_tóth_ildikó_2014máj_mesterképzés_publikus.pdf]
Preview
PDF
11189_tóth_ildikó_2014máj_mesterképzés_publikus.pdf

Download (6MB) | Preview

Abstract

Szakdolgozatom témája a mikro-, kis- és középvállalkozások (továbbiakban kkv) működésében szerepet játszó fejlesztési források hasznosulásának vizsgálatára, értékelésére irányul a vonatkozó jogszabályok alapján. A téma jelentőségét alátámasztja, hogy a kkv-k gazdasági életben betöltött szerepe jelentős, mind hazánkat, mind pedig az Európai Uniót (továbbiakban EU) tekintve. A témaválasztás aktualitását adja, hogy az EU hétéves költségvetésében - 2014-2020-as időszakra vonatkozóan - kiemelt szerepet kap a gazdaságfejlesztés, ezen belül is a kkv-k fejlesztése. A kutatásom során azt vizsgáltam, hogy a gazdaság jelenlegi helyzete és a gyakran változó jogszabályi környezet mellett mennyire hatékony ezen szektor fejlesztése igazodva az uniós és a hazai dokumentumok célkitűzéseihez. A dolgozat első részében az általános tudnivalók mellett helyzetelemzést – SWOT analízis - végezve bemutatom a fenti vállalkozások szabályozási, finanszírozási, humánerőforrás gazdálkodási és infrastrukturális környezetét Magyarországon. Ezt követen az EU-ban betöltött szerepükről szólok röviden. A dolgozat következő részében bemutatom a kkv szektor működését, gazdálkodását befolyásoló fontosabb magyar és európai uniós szabályozást. ? Kiemelten foglalkozok a 2014. március 15-től hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv (továbbiakban Ptk.) változásaival, amelyek számos esetben érintik a kkv-kat. Ebben a részben bemutatom a 2007-2013-as költségvetési időszak fejlesztési tapasztalatait és a következő hétéves ciklus várható fejlesztési stratégiáját. A dolgozatban bemutatásra kerül – külföldi szakirodalom és esetpélda segítségével – az Európai IPR Helpdesk („szellemitulajdon-védelmi segélyszolgálat“) tevékenysége. A dolgozat további részében esettanulmány, kérdőíves felmérés tapasztalatai és interjú segítségével próbálom bemutatni a különböző fejlesztési források hasznosulásának hatékonyságát. A kérdőíves felméréshez a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. nyújtott segítséget. Azt próbáltam elemezni, hogy a különböző fejlesztési források milyen hatást gyakorolnak a vállalkozási eredményre, és egyéb a működésüket jelentősen befolyásoló tényezőkre. A leíró esettanulmány során egy konkrét gazdasági szervezet európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztése és annak eredményessége kerül bemutatásra. Az interjú segítségével mélyebb betekintést szerettem volna nyerni a vállalkozás tevékenységébe, ismereteibe, és a megvalósított beruházási tevékenységébe. Kérdőíves felmérést is végeztem, amely azonban a kevés számú válaszadás miatt sikertelen volt. Összességében megállapítottam, hogy az egy pozitív példa és a kérdőíves felmérés eredménye alapján nem jelenthető ki általános érvénnyel, hogy a vissza nem térítendő támogatások hozzájárulnak a kkv-k fejlődéséhez. Elsődleges cél kkv szektor versenyképességének javítása, ehhez azonban olyan vállalkozói környezetet kell kialakítani számukra, amely motiválja őket a növekedésre, új vállalkozások létrehozására. A növekedés emeli a foglalkoztatottsági szintet is.

Institution

Budapest Business School

Kar

Zalaegerszeg Faculty of Business Administration

Department

Közgazdasági és Módszertani Intézeti Osztály

Szak

pénzügy és számvitel

Level of instruction

MSc course

Supervisors

Konzulens neve
Konzulens típusa
Assignment, Scientific qualification, Institution
Email
Szekeres Diána
Belső
főiskolai adjunktus
UNSPECIFIED
Nagy András
Külső
UNSPECIFIED
UNSPECIFIED

Item Type: Thesis
Uncontrolled Keywords: esettanulmány, fejlesztés, hasznosság, helyzetelemzés - állapotfelmérés - feltételrendszer vizsgálata, jogi szabályozás - jogszabály, kis- és középvállalkozás - KKV, kisvállalkozás, középvállalkozás, mikrovállalkozás, vállalkozásfejlesztés
SWORD Depositor: Users 13380 not found.
Depositing User: Users 13380 not found.
Date Deposited: 09 Oct 2018 16:37
Last Modified: 14 Jun 2021 18:56
URI: https://perepo-dolgozat.uni-pannon.hu/id/eprint/17750

Actions (login required)

View Item View Item