A „Sertéstenyésztő” és a „Húsfeldolgozó” Kft. ágazati összehasonlító elemzése

Németh Cintia (2018) A „Sertéstenyésztő” és a „Húsfeldolgozó” Kft. ágazati összehasonlító elemzése. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of németh_cintia_2018máj.pdf] PDF
németh_cintia_2018máj.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakdolgozatom fő témája Magyarország mezőgazdasági szakágazataiban tevékenykedő vállalkozásainak helyzetelemzése. Az általam választott vállalkozások állattenyésztéssel illetve élelmiszerfeldolgozással foglalkoznak. A két cég ismertsége 25 évre nyúlik vissza, szoros vevő-szállítói kapcsolatban állnak egymással évtizedek óta.A cégek vagyoni-, pénzügyi- és jövedelmezőségi helyzetét vizsgáltam három üzleti év vonatkoztatásában. Ebben a vállalatok 2014. és 2016. közötti időszaki és év végi főkönyvei illetve beszámolói voltak segítségemre, a szakirodalom pedig az ágazat ismertetésében nyújtott támaszt. Először is bemutattam az ágazat alakulását az elmúlt években illetve ismertettem a mezőgazdaság hitelezési helyzetét Magyarországon. Külön kitértem a sertésállomány összetételére, alakulására és felvásárlási árára. Ezután egyesével bemutattam a vállalkozások kialakulását, fejlődését, tevékenységét valamint számviteli politikáját. Majd ismertettem a tevékenység elemzési és számviteli specifikumait. Fő témámat az összehasonlító elemzést az eszköz- és forrásszerkezet bemutatásával kezdtem. A közzétett adatok pontosan visszatükrözik a mezőgazdaságra jellemző termelésorientáltságot. Mindezek után az adósságszolgálat és a likviditás értékelése következett. Utóbbi mutató esetében nagy mértékű eltérést nem találhatunk a két cég között, azonban az adósságállomány adatai a Húsfeldolgozó vállalatnál aggodalomra ad okot.A 2016-os adatok jelzik, hogy a következő évben nagy figyelmet kell fordítani a vállalat felülvizsgálatakor, hogy ki tudja-e termelni a nyereséget a hitelek visszafizetéséhez. A Sertéstenyésztő Kft.-t a 2015-ös alacsony sertésfelvásárlási árak illetve az eszközölt beruházások veszteségbe vitték. Ebből az következett, hogy külső (banki) forrás bevonására volt szükségük. A kapott állatjóléti támogatásoknak köszönhetően a saját tőke a veszteség ellenére sem csökkent. Majd 2016-ra helyreállt a piac, a felvásárlási ár normalizálódott, a támogatások emelkedése miatt javult a tőkeellátottság és a likviditás. A beruházások befejeződtek, aminek következtében a termelés is helyreállt. A Húsfeldolgozó Kft-nél pedig ennek az ellentétét figyelhetjük meg, nála pont a 2015-ös évi gazdálkodás volt kiemelkedő, a nagymértékű (25 millió forintos) osztalékkifizetés ellenére is több, mint kétszer akkora eredményt tudtak realizálni, mint 2014-ben. Zárásként elmondható, hogy érvényesült az ágazatok között megfigyelhető következtetés, miszerint a piaci hatások miatt ami az egyik cégnél kedvezőtlen volt az a másiknál kedvező.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

alapképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Deákné Gál Anikó
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai adjunktus

Mű típusa: diplomadolgozat
Kulcsszavak: elemzés, mezőgazdaság - agrárgazdaság, összehasonlító elemzés, élelmiszer feldolgozás, állattenyésztés
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 64 nem található.
Dátum: 04 Jún 2018 14:59
Utolsó módosítás: 26 Ápr 2022 08:46

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet