A banki megtakarítások tulajdonságai – középpontban az OTP lakás elő-takarékosság

Peresztegi Alexandra (2017) A banki megtakarítások tulajdonságai – középpontban az OTP lakás elő-takarékosság. Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg.

[thumbnail of peresztegi_alexandra_2017jún.pdf] PDF
peresztegi_alexandra_2017jún.pdf
Hozzáférés joga: Csak nyilvántartásba vett egyetemi IP címekről nyitható meg

Download (2MB)

Absztrakt (kivonat)

Szakmai gyakorlatomat az OTP Bank keszthelyi bankfiókjában töltöttem, és az ott szerzett tapasztalataimra támaszkodva építettem fel a záró dolgozatomat. 2 szempontot figyelembe véve esett a választásom az OTP Bankra. Az egyik szempont, hogy hazánk legnagyobb múltjával rendelkező lakossági bankja és elmondható, hogy dinamikus fejlődésen ment keresztül. Ez alatt a kezdeti kialakulást értem, folytatva a kétezres évekkel, ahol már nagyobb erőkkel megkezdte a vállalkozások számára is a pénzügyi szolgáltatások nyújtását. Ezután megfigyelhettük a külföldi terjeszkedését is a környező országokban, ami miatt nemzetközi és hazai téren is díjakat, elismeréseket szerzett. Másik álláspontom, ami miatt az OTP Bankot választottam, hogy hosszú távon törekszik az ügyfelek megtartására, figyelmet fordít a megfelelő szolgáltatások nyújtására és a biztonságos közeg megtartására. Napjainkban a felerősödő piaci viszonyoknak köszönhetően, valamint az egyre növekvő konkurencia láttán nagyon nehéz olyan megtakarítást találni, amit az ember valóban keres. Véleményem szerint viszont egy ilyen megtakarítási forma a lakás elő-takarékosság, hiszen megfelel a piaci kihívásoknak és nagymértékben megfelel az emberek elvárásainak. Sikeresen tanulmányoztam még a megtakarítási célokat, hiszen az emberek többségének fontos, hogy a megtakarításaikat megfelelő módon és megfelelő célra használják fel. A megtakarítási célok mellett figyelmet fordítottam még a megtakarítási számlákra is. A megtakarítási számlák különböző lehetőséget biztosítanak, hogy a megtakarításainkat biztonságban tudjuk. Az ilyen fajta számlára különböző megtakarítási céllal is helyezhetünk el pénzösszeget pl. nyugdíj elő-takarékosság. Részletesen bemutattam a Tartós Befektetési Számla jellemzőit, működését és az elérhető adókedvezményeket. Arra a véleményre jutottam, hogy a Tartós Befektetési Számla egy olyan megtakarítási lehetőséget rejt, amit célszerű az embereknek kihasználni. Ez alatt azt értem, hogy kevés olyan megtakarítási forma van, ami a lejáratot követően adómentes és a megtakarítási év alatt lehetőség van egy egyszeri kiviteli lehetőségre is. A záró dolgozatom középpontjában a lakás elő-takarékosság áll, amiben kifejtettem a lakás elő-takarékosság felépítését. Tanulmányozásom során megállapítottam, hogy egy igazán kedvező megtakarítási formáról van szó, amire a betétbefizetések mellett még állami preferencia is jár, valamint lehetőséget nyújt kedvező lakáskölcsön felvételére is. Előnye, hogy bármely korosztály igénybe veheti, akár az első lakás megvételére, de már a meglévő lakás felújítására, korszerűsítésére is. Megvizsgáltam a konstrukcióhoz kapcsolódó díjakat, költségeket, mert ezek is szerves részét képezik a megtakarításnak és a lakáskölcsönnek. Elmondhatom, hogy a legtöbb esetben a számlanyitási, és a számlavezetési díj fordult elő, de ez másfajta szerződések terén is megtalálható. Összességében arra a következtetésre jutottam, hogy akik hosszú távú megtakarításban gondolkoznak, azoknak célszerű Tartós Befektetési Számlába illetve lakás elő-takarékosságba fektetni, hiszen olyan előnyöket tartalmaznak, amik kedveznek a megtakarítók igényeinek.

Intézmény

Budapesti Gazdasági Főiskola (a GKZ 2015-ig keletkezett dolgozataihoz)

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Tanszék

Közszolgálati Intézeti Tanszék

Szak

pénzügy és számvitel

A képzés szintje

felsőoktatási szakképzés

Konzulens(ek)

Konzulens neve
Konzulens típusa
Beosztás, tudományos fokozat, intézmény
Email
Weisz Ágnes, Dr.
NEM RÉSZLETEZETT
főiskolai adjunktus

Mű típusa: záródolgozat (felsőoktatási szakképzés)
Kulcsszavak: megtakarítás, lakossági megtakarítás, tartós befektetési számla, OTP Bank Nyrt., lakás elő-takarékosság
Felhasználói azonosító szám (ID): Felhasználók 45 nem található.
Dátum: 13 Jún 2017 18:56
Utolsó módosítás: 14 Jún 2021 18:55

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet